Szenes Piroska: Csillag a homlokán

Ez éjjel Katának megint finom fekhelye volt. Jó ruganyos díványon feküdt — amelyet nappal fehér báránybőr takart —, tiszta, rózsaszínű ágynemű között. Szemben vele rácsos, fehér ágyacska állt, ebben aludt a két gyerek, egyik a fejtől, másik a lábtól. Széles volt az ágy, jól elfértek benne. Katának este meghagyták, hogy ha valamelyik gyerek nyugtalan éjjel, azonnal keljen fel megnézni, mi baja, vagy nincs-e kitakarva. Ez a parancs mindjárt aggodalommal töltötte el. Hogy ébredhetne fel egy gyerek nyugtalankodására, mikor hosszú éveken át megszokta a testvérek bőgését és apja horkolását? Nem mert elaludni a puha fekhelyen, pedig az egész napi utazás és változások figyelése igen kifárasztotta. Leragadó szemét a hálószoba kissé nyitva hagyott ajtajának fénylő vonalára meresztette, de a világosság lassan elfolyt szeme tükrén, és egyre több életet nyerő álomkép ébredt fel benne. Látta magát, amint az idegen házban idegenek között elváltozva, szokatlan dolgokat művel, aztán felrepült a levegőbe boldogan és bizonykodva, hogy tud repülni, belekerült egy égőpiros forgatagba, és elmerült benne. Arra ébredt, hogy megrázták. Rémülten felriadt, és fekete szemét értetlenül meresztette asszonyára, akit meg sem ismert mindjárt a hálószobából kiáradó félhomályban. — Kelj fel, te mormota — szólt halkan a nagyságos aszszony. — Reggel van. Valóban, az ablakredőny hasadékán beszivárgott az őszi reggel szürke világossága. Alig értette ezt meg, hiszen ebben a pillanatban aludt el. De nem gondolkozhatott sokat. Ki kellett bújni a meleg ágyból, szaladni álommeleg testtel a konyhába, mosakodni hideg vízzel a csapnál. Hat óra volt, 197