Szenes Piroska: Csillag a homlokán

— Kinek van kérdeznivalója? — kérdezte hangosan az ember. — Milyen szép nagy hangja van — suttogta egy öregaszszony. — Ki se nézném belőle. Kérdezni valója kinek nem lett volna? Csakhogy megolvadt szívük elfojtotta torkukat. De mikor valaki erőszakkal kiszakította magát a tömegérzés selymes gubójábôl, mintha mindenkiből egyszerre pattant volna ki az égető kérdés: — Kapunk-e földet? A fiatalember komoly mosollyal nézett rájuk, ezt várta. Lassan és válogatottan egyszerű gondolatmenettel magyarázta el a földreformról szóló törvényt, milyen stádiumban van jelenleg a végrehajtás, hogyan, hol és meddig kell az igényeket bejelenteni. — Ezt a törvényt a szocialisták csinálták — mondta fennhangon az ember. — Akarjátok, hogy keresztül is vigyék? Erősítsétek meg a cseszkoszlovenszkói szocialista pártot, és lépjetek be a földmunkások országos szakszervezetébe! A megyei szakszervezetnek eddig több mint tízezer tagja van. — Hol kell feliratkozni? — kiáltott valaki a szélről. — Tessék? — Hol kell feliratkozni? — ismételte kiáltva mindenki. — Nálam — szólt a fiatalember komolyan mosolyogva. Most elővette a blankettáit. Az az öregasszony, aki a hangját dicsérte, előretolakodott. — Ugye, asszonyok is feliratkozhatnak? — kérdezte. — Miért ne? Az asszonyoknak is van szavazati joguk. — Akkor én feliratkozom. Az én nevem Molnár Mara, és idevaló vagyok. — Mária Mlynárová — diktálta Zelenyák mosolyogva. — Ugyan, hagyj békén ezzel az új bolondsággal — pattant föl az asszony mérgesen. — ötven évig jó volt nekem Molnár Mara, hát legyen jó ezután is. — De tyetka, az magyarul van mondva, mi meg most szlovákul mondjuk a nevünket. 179