Szenes Piroska: Csillag a homlokán

dig is vegyék fel, ami ki van utalva, és menjenek nyugodtan haza. Mi majd érintkezésbe fogunk lépni magával. Elbocsátó mozdulatot tett. Zelenyák kellemetlen érzéssel felállt, de el volt szánva ellentmondani. — Nem vihetek, kérem, ilyen választ az embereknek. — Egyéb választ nem adhatok — felelt az úr elutasítón. Az intéző mellette nagyot lélegezve egyenesedett ki, Zelenyák egyikről a másikra nézett. — Azt tetszett mondani, hogy ha az ügyész úr igazunkat találja, megkapjuk a többletet? — Igen. — Akkor tessék szíves lenni erről írást adni nekünk. — A szavam... — pattant fel a jószágigazgató haragos tekintettel. — Ne tessék haragudni, de azt nem vihetem magammal az emberek közé. Én minden vagyonommal felelősséget vállaltam. Negyedóra múlva Zelenyák pénzzel és írással ment vissza az emberekhez. Mikor a vonatindulásra vártak, jön ki a faluból három magyar ember. — No, ti ravasz tótok, ezt jól megcsináltátok — mondták mérges nevetéssel. A szlovákok büszkén nevettek. Kata anyjának volt egy nővére, akit már évek óta nem látott. Utoljára az apjuk temetésén voltak együtt, azóta csak kétszer írtak egymásnak. Nem is lakott nagyon messze, Olihónak hívták a falut, egy kis város, régi megyeszékhely mellett. Egy más vasútvonal mentén feküdt az a város, emberek onnan talán sohasem jártak errefelé, így nem találkoztak soha. Mamka gyakran említette nővérét, akit Jelenának hívtak, hogy milyen okos asszony, és milyen szép leány volt. Ügy tudta, hogy jó viszonyok közt él az urával, házat, földet örököltek. Két fiuk is volt, ezeket nem ismerte. A nővérének levelet írt mamicska, hogy úgy tudja, a faluban uraság lakik, kérdezné meg a nővére, hogy nem kel174