Szenes Piroska: Csillag a homlokán

kit, kezét kinyújtotta, hogy kitapogassa a falat. Igen, itt a sarok, térde beleütközött egy összegubbaszkodott testbe. Kata kövér kis testét látta képzeletben, és nevető, fekete szemét. Szíve úgy nekidobbant mellének, hogy elszédült tőle. Mint Styefo tanította, ráborította magát a puha testre, amely megmozdult alatta, és keze az arcot, a szájat kereste, hogy befogja. Megtalálta a tenyere alatt, gondolta, Kata piros gyerekszáját, és borzalommal nyomta el. Gyilkosnak érezte magát, a test alatta vergődni és nyögni kezdett. Annyira megrendült, hogy lecsúszott róla, és apja lábaihoz menekült. Kata félig öntudatlanul arra ébredt, hogy valami nehéz rázuhant, és elszorította a mellét. Azt hitte, hogy csak álmodik, felnyögött, és szabadulást várva rázta meg magát. De akkor egy nagy, durva kéz dűlt a szájára, és belefojtotta a hangot. A rémülettől egészen fölébredt, a sötétségben semmit sem látott, csak a szeme káprázott. Nekifeszítette karjait a rája nehezedő súlynak, de nem volt tere a mozdulásra, nem bírt vele. Küszködött és lihegett; a nagy kéz brutálisan nyomta szét orrát és száját, nem kapott elég levegőt, és minden összezavarodott körülötte. Még érezte, hogy kapálódzó lábát félrerúgták, csípője fájdalmasan kibicsaklott. Aztán olyan fájdalom hasított testébe, amilyet még sohasem élt át, minden idege összerándult és vonaglott tőle. A forró fájdalom izzadságban verődött ki rajta, még egyszer felvetette magát, aztán a beléje fojtott fájdalomtól és halálos rémülettől elájult. Hajnaltájban tért magához kábultan és kidülledt szemmel. Eltelt néhány másodperc, míg megérezte, hogy fájdalomtól ébredt fel. Derekától lefelé mintha egy nehéz, sajgó görcsöktől szaggatott idegen test lógna le róla, csak a felsőtestét tudta megmozdítani. Ekkor eszébe jutott minden, és a borzalomtól majdnem elájult megint. Könnyekben tört ki, de nem mert hangosan sírni. Két karjával elfödte arcát, úgy zokogott, halkan nyelte forró könnyeit. Akkor kérdezte magától először, ki bánthatta? 156