Szenes Piroska: Csillag a homlokán

Odament apjához az öregek közé, és megállt mellette. Az apja fölnézett rá ellágyult szemmel. — Nem jön még, apám, aludni? — Álmos vagy? Lám — fordult az emberekhez Zelenyák —, a fiataloknak sose elég az alvás, és mégis fáradtan kelnek fel. Mi meg egyre frissebben ébredünk, mégis nekik megy fölfele, nekünk meg le. Csak lassú morgás felelt neki, és ő nemsokára kiáltani kezdte a lefekvést. Nehezen gyűltek össze az emberek. — Majd kürtöt veszek, és kürtölni fogok rátok — szólt Zelenyák —, hogy a sötétben is meghalljátok. Mert a sötétben ti, úgy látszik, semmit nem hallotok. Csendes vigyorgás volt rá a válasz. A nehéz testi munka csak fölizgatta az embereket, még az esti pihenés se tette nyugodtabbá a fiatal testeket. Rossz volt az esti levegőről bebújni a csűr nyugtalan és fojtott melegébe, a legények közül sokan kimaradtak. A lányok nem tehették egymás miatt, de amint éjfélkor elaludt odakinn a villany, a sötétben megelevenedett a zizegő szalma. A lányok sokszor meglökték Zelenyákot, amint kifelé csúsztak a sötétben. Ilyenkor morogva kirúgott. Egy éjjel esett az eső, mindenki benn maradt. Ez éjjel az sem aludt rendesen, aki akart volna. Minden rend felbomlott, testek összevissza borultak egymásra, ki kit talált maga mellett, azt sem tudta; a sötétség nyüzsgött és lihegett, az eső verte a cseréptetőt, izzadság borította el az embereket, káromkodtak a fojtó és nem szűnő nyugtalanságtól. Az asszonyok nyöszörögtek. — Az istenteket! — dühöngött reggel Zelenyák. — Kidobállak benneteket az esőre, ha még egyszer ilyen disznóságot cselekesztek. Ti már igazán nem vagytok emberek. Marka reggel égő szemmel susogott Katának, de még Kata kemény kis teste is nehezen tudott ez éjjel álomba merülni. Begubózkodott egészen a sarokba, a lepedőt fejére húzta. Szégyellte magát, a szíve dobogott, és arra gondolt, hogy Palkó is tudja, mi történik itt. Mielőtt elaludt, félálmában egy hódprém sipkát látott világosan, és alatta egy büszke 148