Szenes Piroska: Csillag a homlokán

— Hát ti szolgáltatok a méltóságos úréknál? — Igenis, mi — feleltek megrezzenve. A nagyságos asszony hokedlit húzott elő magának. — No és mi volt ott velük? Míg a babot vágták, jól kikérdezte őket mindenről. Este Kata levelet írt anyjának: Kedves anyicskám, én tiszteltetem magát és apkót és a testvéreket, és én azt írom magának, hogy reggel még nagyon búsultam, hogy eljöttem, de most este már nem búsulok. Mert én azt írom magának, hogy itt nagyon érdekes dolgokat lehet látni és hallani, és otthon majd elmesélem a zöld ruhást, meg hogyan verekedett Marka Pólával, most már nincs több helyem. De még azt meg kell írnom magának, hogy van itt egy Bora néni, aki jó asszony, és maga is írjon nekem, anyicskám. Én maradok tisztelettel, kedves leánya, Katuska. A villanylámpa alatt írta egy imakönyvön, melyet egy falubeli lánytól kért kölcsön. Sokáig tartott, míg megírta, mire leragasztotta a kuvertát, egészen sötét volt a csűrök között. A lámpák fényében csak az idős férfiak ültek, és a félhomályban éneklők egyre kevesebben lettek. A csűrök mögött friss szénakazlak álltak. Kata mintha fölébredt volna, széttekintett, és egyszerre igen egyedül érezte magát. Marka egész este a fesák fiatalemberről beszélt, aki tegnap eltréfált vele, és alig bírta kivárni, hogy befejezzék a munkát. Most biztosan az éneklők között ül vele. Zelenyák Palkó elment, mikor látta, hogy Kata levelet írt, ott hagyta. Elszomorodott, vele itt nem törődik senki. Nem volt kedve az éneklők közé menni, ott maradt a csűr falának támaszkodva. Marka kereste a fess legényt, nem találta az éneklők között. Haragudott és szomorú lett. Lassan elcsúszott maga is a nagy csoporttól, őgyelegve járt a kicsi emberbuckák között, ahol több nevetés hallatszott, mint beszéd; de még itt sem találta, akit keresett. Most már bizonyos volt, hogy valakivel elment a sötétbe sétálni. Egészen elborult, a legény nevető szemére gondolt, és lassan kóválygott a csűrök 146