Szenes Piroska: Csillag a homlokán

— Én ezt nem hiszem — mondta Marka hirtelen, boszszantotta őt az Annus arca. — Ki látta aztat a zöld ruhás? — Ki látta? ... Azt kérdezed, ki látta? — méltatlankodott a nagylány. — Mindenki látta ebben a faluban, és én is. — Maga látta? — Igenis láttam, mert vasárnap délelőtt bejött fél kiló húst venni a mészárszékbe. Látta mindenki. Mindenki látta, igenis, hogy olyan volt, mint egy nagy béka, és bőrből zöld ruhája volt. — És maga rá mert nézni? — kérdezte Kata. — Engem frász kiütne. — Elszaladtam én is, elhiheted. De mindenki elszaladt onnan egyszerre, az asszonyok csak úgy sikoltoztak. A mészáros meg ijedtében levágott az ujjából egy darabot, annak mindjárt utánakapott a zöld ruhás. A mészáros most nem mer többé a Garam partjára menni, hátha a levágott ujjánál fogva behúzza őt... No nem igaz? A két lányka csak nézett rá sápadtan. — Én nem mernék többet a Garamhoz menni — suttogta Kata. — Pedig milyen szép víz. — Bolond, te! — nevetett Annus egészen vidáman. — Azért csak nem kerülheti el az ember a Garamot. Fürödni is járunk belé. — De nem féltek, hogy behúz? — Hát, Uramisten, már milyen régen lakik a vízben a zöld ruhás, amióta a víz van, meg az emberek. Akit behúzott, behúzott. Mindenkit csak nem húzhat be. — Milyen furcsa dolgok vannak itt — mondta Kata elmélázva, mikor mosogatás után mentek megint az intézďnéhez. — Látod, ha nem jöttünk volna ide, soha meg nem tudtuk volna, mi lakik a Garamban, és talán mi is elmentünk volna egyszer fürödni a mély vízbe. Mégis jó volt, hogy megtudtuk. — Milyen szép ruhája volt annak a nagyságának, aki kérdezett bennünket — sóhajtott Marka. — Most nincs kint. Az intézőékhez véletlenül az előszobán át nyitottak be. A sarokban valami egészen fekete gyerekféle állt, egy fehér 143