Szenes Piroska: Csillag a homlokán
ban a haragos nő fogadta őket piszkos pongyolában. Egy kislányka állt mellette, csinosan, almát rágott, és figyelmesen nézte az idegen parasztlánykákat. — Ha dolgotok van, ne álljatok meg mindenkivel diskurálni ! — kiáltott hangosan a nő. A lánykák nem tudtak mit felelni, csak álltak előtte nagy szemekkel, átölelve a szakajtókat. — Van még odakinn bab, vagy ez mind? — Még van — suttogta Kata. — Mi? ... Nem tudod jobban kinyitni a szádat? ... Az előbb hangosabban beszéltél. Marka méregbe jött. — Van még bab, tessék adni kosarat — mondta kiáltva. — Ne kiabálj velem, te szemtelen, mert úgy pofon váglak, hogy hazarepülsz! — csattant föl a hölgy. A kedves arcú parasztlány éppen belépett a háta mögött a konyhába. Egy pillanatra megállt meglepetten, aztán ránevetve a kislányokra pofát vágott az asszonya felé. Ez egyszerre visszaadta a jókedvüket, alig várták, hogy kiboríthassák a babot, és kiszaladva a kertbe, nagyot nevessenek. — Hau ... hau ... hau! — ugatott Kata a konyha felé. — Most azért is megszedem magam eperrel, mielőtt elmegyünk. Leszedték vidáman a maradék babot, játszadozva dolgoztak, egészen feledve a mosókonyhát. Mikor végre beérkeztek, Bora néni úgy nekik esett, azt hitték, mindjárt fölpofozza őket. — A fene egye meg a taknyos kölkeit, tizenegy óra van már, és még nincs megpucolva a krumpli! — Kérem ... — dadogták ők —, nagyon sok volt a bab. A nagysága azt is megparancsolta, hogy délután jöjjünk vissza megvágni. — No, jól van, jól! — fordult feléjük Varga néni gorombán, és megint vissza a tűzhely felé. — Csak menjetek a dolgotokra, és kevesebbet beszéljetek! — Csak egy pillanatra látták bosszús, piros arcát. A mosókonyhában nagy meleg volt a hatalmas tűztől. 139