Szenes Piroska: Csillag a homlokán

Énekeltek hosszan, édesen, búbánatosan. Katuska átölelte két karjával a térdét, és ragyogva énekelt. Boldog volt, az ének elhullámzó vizén ringott, szeme kisugárzott a sötétségből. — Te nagyon szépen énekelsz — szólt Palkó suttogva. Katka visszanézett rá, és mosolygott. Majd jobbra nézett, és balra nézett, ránevetett mindenkire, aki észrevette, biztatóan intett a csendes Markának, csak hogy lökje az éneket még jobban, föl az ég felé. Azt szerette volna, hogy mindenki úgy énekeljen, mint ő, teljes szívvel, megfeszülő mellel, hogy mindenki oly odaadón ömlessze ki torkán a szívét, az élet szeretetét, hogy remegjen meg belé a meleg föld is!, Már szinte maga is édes vágytól remegő hanggá vált, és a levegőbe szállt. Akkor véletlenül a csűr egyik homályos falánál Pólát látta meg. Ott ült a falhoz támaszkodva, egy fehér ruhás ember szorosan mellette ült. Éppen inteni akart Markának, Pólára mutatni, abba sem hagyva az éneket, mikor Póla a fal mellett lassan oldalra dőlt, alakja elolvadt a homályban, és a fehér folt ráborulva eltakarta. Katka elkapta tekintetét, a hang megakadt torkán. Még tovább énekelt, de már megzavarodva, és visszatért önmagához. Palkót szorosan a háta mögött érezte, és ez mintha akadályozta volna rendes lélegzetében. Marka egyszerre elcsúszott mellőle, és amint az ének lassan elvékonyodva elhalt, mert nem volt a dalnak vége, csak elunták, hallotta vibráló hangját nevetni egy fehérlő csoport mellett. — Hol tanultál olyan szépen énekelni, Katuska? — kérdezte Palkó, és igyekezett mély hangon beszélni. Katka észrevette és fölnevetett. — Hol tanultam, kérdezed? Mezőn tanultam, patak partján tanultam... Nem is tanultam! Mindjárt úgy születtem. — Énekelve? -Úgy. Nevettek. Az ének már mindenütt nevetésbe, csiklandós kacagásba vagy susogásba omlott. Előttük a legényke gyömöszölni kezdte az idős lányt, ők odanéztek, és zavarodottan hallgattak. 126