Szenes Piroska: Csillag a homlokán

A kocsi nem jött. Ügy találták, hogy már nagyon későn lehet, az aratók jól eltávolodtak. — Te — ijedt fel Kata egyszerre —, ezek biztosan azt akarják, hogy gyalog vigyük haza az üres edényt. — Ugyan menj, én nem viszem! Kicsit hallgattak. — Pedig, ha nem fogunk dolgozni, hazatranszportálnak minket. — Ej, te mindig csak búgsz, morogsz! De Kata látta, hogy sokáig Marka sem mer már nyugton maradni, és kezdte berakni az edényt a nagy fazékba. — No gyere, fogd meg a fülét. Marka morcosan fölállt. Mire beértek, a mosókonyhában már javában buzgott a katlanban a meleg víz. Az ajtóban Annus fogadta őket akkora tátott szájjal, hogy egészen megrémültek. — Hát mit gondoltok ti, hogy én majd magam fogok rátok dolgozni? Aratóknak jöttök, aztán még mosogatólányoknak sem vagytok jók? — Vártuk kocsit — dadogta Kata. De Marka elfáradt a napon, és ideges lett. — Ne kiabáljon velünk! — mondta dühösen. — Nem lenni maga úr! Mi szolgáltunk grófné, az nem kiabál. — Hallgass — súgta neki Kata. — A grófné azért nem kiabál, mert grófné, de ez egy paraszt. — Ti vótatok szolgálatban a grófnénál ? — Igen — válaszolt Kata. — És akarjuk csinyálni dolgunkat. Meleg vizet szedett ki a katlanból, és elkezdte a mozgatást. Annus meglepetten elhallgatott. Később ott nagyta őket, és maguk mosogatták végig a rengeteg edényt, de segítettek magukon. Csak beáztattak előbb egy halom edényt a forró vízbe, aztán a vízvezeték kagylójába rakták, és ráeresztették teljes erővel a vízsugarat. Száradni a tűzhelyre rakták. Mégis mire készen lettek, öt óra volt, és Marka nem érezte a derekát a fáradtságtól. A konyha kulcsával nem tudtak mit csinálni, hát kiültek pihenni a küszöbre. — No, ez nem 122