Szenes Piroska: Csillag a homlokán

A két idegen lányka a szekér aljában guggolt a forró fazekak mellett, az ivóvizes kannák között, és csak mosolyogni mertek, míg az idevaló nagylányok a szekér oldalára ültek kétfelől, és sikongva hancúroztak a legénnyel. Előbb egy közelebbi aratócsoporthoz értek, még nem is volt tizenkettő, még nem tették le a munkát. Messze bevágták már magukat a búzába, mögöttük hullottan hevertek a kévék. — Mi szeretnénk mieinkhez menni — szólt kérlelve Marka a nagylányokhoz, mikor azok egy fazekat leemeltek. — Akkor hát gyertek tovább, és kiáltsatok, ha a ti bandátokhoz érünk — felelt hangosan Annus, nagyon kikiabálta útközben magát, benne maradt torkában a harsogás. A szeplős ledobált egy halom csajkát és kanalat, aztán leugrott az étel mellé. Mire a maguk embereihez értek, már elmúlt tizenkettő. Az emberek vörösen és pihegve feküdtek egymás árnyékában. Ingük csuromvizesen tapadt testükre, a lányok mellén előreszökött a bimbó, meztelen nyakuk és karjuk vörös volt, mint a tűz. Fáradtak és éhesek voltak. Ki vidáman kiáltva, ki morogva fogadta őket, természetük szerint. Csörrenve vágták a pléhkanalakat a csajkákba, aztán bemerítették a szagos gulyásba az éhes aratók. — Huh!... Az ördög bújna a szakácsné nyelvibe! — kiáltott fel az első, aki a szájába kapta. — Paprikás, mint a gyehenna! — No, ti jó cserét csináltatok! — mondta nekik Póla fáradtan. — Az ember elolvad ebben a nagy melegben... Legalább jó ételt adjatok. A kislányok tekintélye megnőtt, ök osztották az ételt merőkanál szerint, mindenkinek kettőt. De maradt még a fazékban, az éhesek kaphattak még egyszer. A legtöbben mégis inkább csaik inni akartak, hiszen a paprikás ételre még jobban szomjaztak, csak úgy dűltek a kannákra. Lökdösték egymást, mint szomjas szarvascsorda a pataknál. Kata csak nézte őket. Ezekkel jött ki hajnalban frissen és vígan? Most milyen képükből kikeltek, fájdalmasan megöregedettek. Ételtől eltelve dőltek a földön, csak egy kis 120