Szenes Piroska: Csillag a homlokán

— Minek akarjak? Azt hiszed, az ember azt kapja, amit akar? — kérdezte Imrus haragosan. — Legalább akarni kell — susogta a kis Kata. — Legalább akarni hagyjatok engem! Hirtelen sírva fakadt. — Sírsz? — ijedt meg Imrus. — Ne sírj! — Ügyetlen kézzel a haját simogatta meg. — Hát ha olyan nagyon akarsz, menj el. De ne beszélj tengerről, ha aratásba mégy... Nincs az olyan messze, mint te gondolod. Reggel, ha vonatra ülsz, délután már ott vagy. — Vonat! — villant fel Kata előtt sírás közben. — Valahol el kell kezdeni. — Hát jó — mondta búsan Imrus. — Hát menj! De mondom neked, hogy te azzal ne törődj, mit csinálnak a lányok a legényekkel, tudod? Keményen akarta mondani, de remegett a hangja, és ő is piros lett a sötétben, mint Kata. — Mi közöm nekem ahhoz — morogta a kislány. — Azért. Mert ha közöd lesz, tudd meg, soha el nem veszlek feleségül. Elfúlt a hangja, de azért megmondta. — Nohát! — kiáltott fel Kata. — No, nézd csak! Nem veszel el? Hát ki mondta neked, hogy elvégy engem? Mintha én hozzád mennék?! — Nem jönnél? — kérdezte Imrus szégyentől égve. — Nem. Tudd meg! — Hát akkor ne gyere! Kata egészen haragos lett, felugrott és elszaladt. — Trágyaszagú — mondta magának haragosan, sírt, és sajnálta magát. A két kislány most ült először vonaton. A mpzdony ott lihegett előttük hosszú vagonfarkával, már látták sokszor elszaladni az állomáson vagy átsiklani a földeken, de még sohasem érezték másnak, mint egy különös állatnak. Most nagyon furcsa volt beszállni a belsejébe. Kata kábultan állt meg a fapados kocsi közepén, olyan 102