Jankó Zoltán (szerk.): Csallóközi Muzeum (Bratislava. s.n., 1928)

Khín Antal - 3. Csallóközi vizahalászat

rá a halászok hálóval is. Ilyenkor állandóan figyel­ték a vizet (az őrhal elnevezés bizonyára innen ered), mert vonulás közben gyakran felbukott. Nem­csak úgy, hogy a háta látszott ki, hanem gyakran félig kiemelkedett a törzse, a halászok szerint fel­állott a vízben, mintha körül akart volna nézni. Sze­rette a csillogó tárgyat. A vizahorgok ezért mindig fényesek voltak. Ezzel a fényes tárggyal szeretett játszani, gyakran feléje csapott a farkával és ilyen­kor rajtaveszett. Megfogódott. A régi őrhal 1000 fontot is elnyomott, a hossza nyolc méter is volt. A hazájában azonban húsz má­zsára is megnőtt. A Dunában a mély helyeken szeretett tartóz­kodni. Hogy ma már kipusztult, annak okát a halá­szok a folyó szabályozásának tulajdonítják. A mély, 40—50 méteres vizek és csendes ágak eltűntek a szabályozás óta. A folyás is gyorsabb lett, amit a hal nem szeret. A viza a Duna legértékesebb hala volt. Valóban királyi hal, mert nemcsak leghatalmasabb lakója volt e nagy folyónak, hanem a halak közül ez ke­rült elsősorban a királyi asztalra, amint ezt nekünk az Árpádok és egyéb királyok oklevelei, meg a fel­jegyzések elbeszélik. A fogására használt különle­ges eszközöket: a vizafogó-cégéket vagy rövidesen vizafogókat, úgy adományozták a királyok híveik­nek, mint akár egy földterületet vagy egy-egy vá­rat. A Bécsi Képes Krónika tanúsága szerint a Csal­lóköz vizáinak már az első Árpádok idején történeti szerep jutott, még pedig nem kisebb, mint az, hogy III. Henrik császár éhségdulta seregének életét men­tették meg. Amidőn t. i. Henrik császár megtámadta Péter király miatt 1. Endrét, Győr alatt rosszul járt. Nemcsak csatát vesztett, de éhinség is pusztított 4* 51

Next

/
Oldalképek
Tartalom