Jankó Zoltán (szerk.): Csallóközi Muzeum (Bratislava. s.n., 1928)

Kemény Lajos: Emlékezzünk csallóközi régiekről

alatt állott, aki jogait jószágaiban szabadon gyakorolhatta, minden feltételes szolgálattól, adónak, vámnak, harmincadnak, helypénznek fizetésétől és egyéb terhektől mentes volt és csak hazája védelmére volt köteles katonáskodni. Hol van már az elnyomott jobbágy, ki földesúri hatalom alatt állott, az urbariális, contractuális, taxalista, censualista telkes gazdák, kik aszerint, hogy egész, fél vagy fertálytelket bírtak, évenként meghatározott számú igás vagy gyalognapot szolgáltak az úrnak napkeltétől naplementig, alkalmas munkásokkal, eszközökkel és marhákkal. Vagy résztvettek az úr vadászatain akár mint hajtók, akár mint puskások. Hosszú fuvarra vitték az urat és gazdatisztjeit s végül kilencedet adtak mezei termékeikből s boraikból. Pozsonyvármegye lakossága a reform idején túlnyomóan nemesi rendű volt. A szabadosokat nem számítva 1846-ban harmincháromezerhétszázötven választónemest, tizenegyezer jobbágyot, tizenegyezer házzal bíró és kétezerhatszáz házatlan zsellért írtak össze területén, kik közül a legtöbb nemes a Csallóközre esett. (Az ország összes nemessége 617.521 főre rúgott s így Pozsonymegyére ezeknek tizennyolcadrésze jutott.) A vármegyei levéltár mintaszerűen rendezett c a p s á i temérdek eddig közzé nem tett okmányt őriznek mindezekről. Külön tanulmányt érdemelnek az érsekek banderiális katonái ; a praedialisták nemesi székei a maguk palatínusa, alispánja, főkapitánya és a községi bírói tisztet ellátó hadnagyaival. Albár, Bacsfa, Bense, Doborgaz, Keszőlczés, 36