Jankó Zoltán (szerk.): Csallóközi Muzeum (Bratislava. s.n., 1928)

Bittera károly: A mi falunk

zója, de valamelyest előmozdíthatta ezt az elhajlást az a hatalmas villámcsapás is, mely 1865-ben érte a tornyot s a haranglábat is meggyújtotta. Leütötte ez a villámcsapás a szegényház ormára festett napóra mutatóját is. A félszemű Palcsi kovács szerelte fel az újat s néhai való Lamos mester, aki az ifjúság oktatása mellett a harangozó, sekrestyés — egyházfi — tisztét is becsülettel viselte és utódai meg vagy 15 évig ezen ősi időmérő alkalmatosság mutatása szerint intézték a déli harangszót. Nem volt a mi falunkban szükség akkurátusabb órára, mert a hajnali, meg esti harangszó a nap keltéhez, nyugtához igazodott; egyéb harangozás idejét — istentisztelet, temetés, tartós szárazság, égi háború —, a félreverést, — kongatás, árvíz, vagy tűzvész esetén, —• az előre meg nemi állapítható ok vagy cél beállta szabta meg. A falu éber őre, az alabárdos bakter meg úgyis csak „arányzom szerint" kiáltotta el a „Dicsértessék"-et. A nagy villámcsapást követő hetedik évben, 1872-ben aztán lesték a gúthori gyerekek minden templomnyitáskor, hogy valljon kijön-e a mennykő az oltár előtti téglapadlóból, — ahogy állítólag kijönnie dukálna, — de biz az nem jött ki. * Kis falunk lakossága színmagyar nép, mely az első település óta alig keveredett másnyelvű bevándorlókkal. — Erre vall a falubeliek jó magyar családi neve is. — Gúthori iskolásgyerek koromban ezeket a neveket primitiv rigmusba szedve énekeltük, ilyen formán: Kis is van, Nagy is van, Üj is van, Ágh is van, Víg is van, Bús is van stb. Bizonyára ősrégi családnevek: Álló, Bugár, 28