Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Kovács Magda - Lujza utca három

sát! A patkányt pedig azonnal tüntesse el! Hányszor mondtam már, hogy ne rejtegessen dögöket a házban. Meglátja — mondta sötéten —, hogy elvitetem az öregházba. Lujza siránkozva csavarta a dögöt a szőrzsákba, csak kint az udvaron mert hangosan panaszra fakadni, de Margitot az már nem érdekelte. Összehajtogatta a pénzt, és rám kacsintott. Bevezetett a konyhába. Mély sötétség fogadott. Áporodott, füstszagú levegő. Egy ágy előtt gyertya lobogott. A tárgyak lelke kifolyt kopott oldalukon, s a mennyezeten csoportosulva előre-hátra hajladozva valami furcsa, fenyegető táncot lejtettek. Az ágyban Lujza egykori barátnője haldoklott. Már napok óta várták a halálát, s Margit végtelenül felháborodott, amikor észrevette, hogy még mindig él. Nyávogásszerű, kifejezéstelen jelzéseket küldözgetett a dunyha alól. Elnézést kérve fordult felém. — Nem húzza már sokáig, legfeljebb éjfélig. Éjféltájban halnak meg az ilyenek. Akkor majd kivisszük a mosókönyhába. Addig kénytelen kibírni valahogy. De majd mi is virrasztunk. Azt hittem, összeesek. Eladták egy haldokló öregasszony ágyát. Biztos voltam benne, inkább vállalok bármit, mint egy friss hulla ágyát. Fogtam a táskámat, és zavartan néztem Margitot. Neki a szeme sem rebbent. — Kár butáskodnia. Igazán kibírhatná azt a pár órát! — És láttam az arcán, hogy esze ágában sincs visszaadni a pénzemet. Megadóan leültem egy székre, s hallgattam a halálhörgést. Margit felkattintotta a villanyt, s tetszelegve szemlélgetett. Később is gyakran rajtakaptam, hogy néz rám, és nevet a szeme. Soha nem mondta meg, mit gondol rólam, de ha velem volt, mindig úgy éreztem, hogy szeret. Bement a szobába, s egy kis idő múlva Imró bácsival tért vissza. Az öregember, mint hosszú fogság után a madár, összevissza csapkodott maga körül, kezét-lábát emelgette anélkül, hogy előrehaladt volna. Ősz haja az égnek állt, és kék szemmel nevetett rám. Imró bácsi szenilis volt, csak néha gondolkodott, és akkor megállás nélkül ismételte ugyanazt a szót, nagy ritkán egy egész mondatot is. Margit néni szabályszerűen bemutatott bennünket egymásnak. — Az új kisasszony! Vršovská ágyában fog aludni, ha Fáni meghal! De Imró bácsi nem figyelt ránk, már elfeledkezett rólam, maga elé 349