Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Kovács Magda - Jaku nem hazudott

— Te is meghalsz. — Én csak egy csúf cigány vagyok, de te szép vagy, és tündér vagy — mondtam, pedig reszkettem, hogy maradjon —, érted kár lenne. — Akkor a nyakamba borult, és csókolni kezdett. így lett a feleségem. Reggelre eltűntek a szárnyai, megbarnult a bőre, és aranyosan csillogott. Szebb volt, mint azelőtt. Én is boldog lettem, megszabadultam a félelemtől, hogy elmegy. Csak akkor kezdtem ismét boldogtalan lenni, amikor elmúlt a nyár, és esténként egyre jobban fáztunk. Arra, hogy bemenjek vele a faluba, gondolni se mertem. Féltem, hogy elveszik tőlem. Egyszer, ahogy a botra támaszkodva merengtem, egy öregasszony lépett elém. — Tudom én, mi a bajod, fiam. De ha már elvetted a lányomat, segítek neked. Ezentúl csak te láthatod olyannak Ilonát, amilyen, mások nem. — Ezzel eltűnt, még azt se mondhattam neki, hogy kedves mama. Akkor beköltöztünk a faluba, és az én Ilonám minden évben szült nekem egy gyereket." Dél lett. Jaku eloltotta a cigarettáját, még hallgattak egy darabig, mert a varázslat ott lebegett felettük, nehezen oszlott szét, mint a sűrű hajnali pára. — Hazudsz, Jaku — mondta az öreg kőműves, aki elsőnek zökkent vissza a valóságba. A szintezőt tologatta a falon, s aszerint kopogtatta a téglákat a habarcsban, hogy mit mutat a légbuborék. Leengedte a függőónt, majd felhúzta, és szépen visszatekerte a madzagot a kúp alakú vasra. — Nem hazudok, és félek — tette hozzá egészen halkan, hogy senki se hallotta. — Hazudsz. Nem görbe a falam. A hőség elől az állványok alá menekültek. Meleg volt, mint a gőzfürdőben, mert a fal tövében megrekedt a levegő, de itt legalább nem tűztek a gyilkos sugarak. Szilvóriumos üvegek kerültek elő a táskákból. — Igyál, Jaku, megérdemled a szép meséért — nyújtották feléje a pálinkát. Ivott, de utána félrehúzódott a többiektől, és ki se bontotta az újságpapírba csomagolt szalonnát. Nyugtalanul tekingetett a falu felé, 339