Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Bereck József - Pásztorórák

kivernék a számból a cigit, amikor Alinó galléron ragadott, és azt mondta, hogy megjöttek a Szerelmesek, ott ülnek a pálma egyen, vegyem föl szépen a rendelésüket, ami ugyan most is csak egy stamperli meggylikőr, egy fröccs, két húsleves, két rántott szelet száraz tört krumplival és egy adag csokoládés palacsinta lesz, de ezt sose lehet előre tudni. Alinónak, aki egyébként a legrendesebb tag az egész brancsban, teljesen igaza lett a rendelést illetően, de én majdnem lebabáztam a Szerelmesek láttán, ahogy ott ültek a pálma egyen, ami nem tudom, miért pálma és nem pedig ablak egy, amikor csak egy fonnyadt, poros filodendron csimpaszkodik ott légzőgyökereivel a giccses térrácsra, s fogták egymás kezét az asztal alatt. Bevágtam a stílust, mert éreztem, hogy Alinó lopva engem stíröl a csap ajtajából, de be kell valljam, egy kicsit idegesített a Szerelmesek röpke meglepetésről tanúskodó tekintete, de azon nyomban biztatóvá, bizalmaskodóvá kerekedő mosolya, mintha csak éppen énrám vártak volna. Én még két ilyen muris öreget nem láttam, egyszerű, jellegtelen, töpörödött emberke volt mindkettő, ahogy ott ültek, tisztán, derűsen, kopottas feketében, födetlen fővel a pálma egyen, s nyomban az volt rajtuk a legfeltűnőbb, hogy piszokul összetartoznak, érti, függetlenül attól, hogy egymás kezét szorongatták az asztal alatt, mert ezt csak a figyelmesebb szemlélő vehette észre. Mit mondjak magának, itt a tálalásból nem csinálunk nagy ügyet, nem mintha az osztály, vagyis hát a besorolásunk nem kötelezne bennünket, csak hát déltájban itt meg kell őrülni, a környék összes irodistája ide tódul, az a sok tintás ujjú pipiske tyúk, akik finnyáskodva mérlegelik, hogy melyiket rendeljék a kétféle saláta közül, de a fő szempont a képükre van írva: beleférjen az aznapi ebédjegyük értékébe. így aztán azoknak, akik jeggyel fizetnek, csak odahányjuk a kaját, mind a négyen, mert tizenkettőtől kettőig itt van a Beugrós Tóni is, tudja, egy nyugdíjas krapek a szakmából, aki csuda jól bírja még, úgy cikázik az asztalok között, mint az istennyila, kezét csókolom ide, česť práci, igazgató elvtárs, oda, látszik rajta, hogy jobb helyeken is megfordult az antivilágban. Kettőkor aztán behajítja a fél deci Becherovkát, kegyes mosollyal zsebre vágja a szokásos ötvenest, maj sa krásne, môj sloníček, mondja Pánalbertnek, nekem meg azt veti oda futtában, hogy csak a stílus, édes fiam, csak a stílus, mert Lord Malquist is megmondta... de hogy mit, és hogy tulajdonképpen ki is őlordsága, azt persze sose tudtam meg, mert addigra már a francban járt. Szóval ez van déltájban, de tizenegykor még nyugodtan brillíroz314