Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Egri Viktor - A kézcsók

— Elkísérhetem önöket? — Erre nincs engedélyem... De itt maradhat a zárkában, az ajtót nyitva hagyom. A lelkész alig észlelhető bólintással jelezte, hogy megvárja a rabot. t Percről percre nőtt az aggodalom. A rab védőjétől tudta, hogy a vészbíróság elnöke az ítélethozatal után azonnal Kőszegre utazott. Feletteseitől, a nyilaskormány és a vezérkar ott lelhető tagjaitól meg akarta szerezni az ítélet jóváhagyását. Megborzongatta a gondolat, hogy karácsony vigíliáján hajtják végre az ítéletet. Miért ez a fejvesztett, bűnös sietés? Még az ügyészben is élt valami maradék emberség; a szent ünnepre való tekintettel halasztást javasolt, de az elnök elvakult önzésében nem hajlott tanácsára: gépkocsiba ült, hog)' kicsikarja a jóváhagyást, és zavartalanul ünnepelhesse aztán a szentestét... Óráknak tűnt a várakozás, pedig csak rövid percek teltek el. A viszszatérő fogoly sápadt arcán köves nyugalmat látott, és ebből megértette, hogy sorsa elvégeztetett. — Nincs kegyelem? — Nincs. — Az ügyész úrtól tudom, hogy kérhetett volna kegyelmet. Miért állt el önként ettől a jogától? — Nem tudtam volna tőlük kegyelmet elfogadni. Ha feltétel nélkül ajánlották volna, azt sem fogadhattam volna el. — Én körömszakadtáig védtem volna magam... Nem ejtett volna foltot becsületén, ha él a kegyelemkérés jogával. — Akiket én hívtam, én szerveztem be és tettem ellenállóvá, miattam haltak meg. Az ügyért és miattam is. Becstelen gazember volnék, és nem tudnék az emberek szemébe nézni, ha nem állnék be a halottak rendjébe, hanem tovább élnék. — Ez az üzenete? — Ez és sok más is... Minden nemzetben lehetnek hitványak, a nemzet nem lehet becstelen. A halottak is szolgálatot tesznek. A túlélők az ő nevükben folytatják a harcot. Az eddig némán hallgató fegyőr megszólalt: — El kell hagynunk a zárkát, uram. — Az utolsó óráimra? 24