Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Gál Sándor - Bontás

embert nevelt. A fia, Kisgergő, építész lett, a fiatalabb lánya tanító, az idősebb pedig orvos. „Ezt hagytam én rátok, ez a ti örökségtek", szokta mondogatni, ha együtt volt a család. Falrakó tudományán kívül erre volt a legbüszkébb, s most ez...! A féldecis pohár alján levő rumot mérgesen felhajtotta. Felállt, s a söntés pléhburkolatához koccintotta a pohár alját. A csapos szó nélkül újra telitöltötte a poharat, s Gergő mester visszalépegetett a sarki asztalhoz, leült, és bólogatott tovább a viaszosvászon terítő fölött. A bólogatás pedig a tegnapi délutánt és estét hozta elébe. Amikor a munkából hazaért, már ott volt a folyosón a három zsák fejes káposzta. Az egyik veje hozta, a nagyobbik lányának a férje, akit Gergő mester rendes embernek tartott, de nemigen becsülte, bár mindent beszerzett, amire a családnak szüksége volt; az nem tetszett rajta az öregnek, hogy mindig sietett, mintha besózták volna a fenekét. Sedrének találta egy kicsit, meg sokbeszédűnek. Járt a szája, ha kellett, ha nem. Gergő mester felfogása szerint pedig a sokbeszédű embernek csak a szája jár, az esze és a keze alig. Csakhogy az a három zsák káposzta ott volt a folyosón, ami azt jelezte, hogy Gergő mester sommás ítélete a vejére sehogy sem illik. De efölött a vénefriber nem is töprengett sokat. „Estére jön Kisgergő — mondta a felesége, amikor letette a kabátját. — Elgyúrjuk a káposztát." „Itt az ideje", hagyta helyben Gergő mester az asszony döntését. Egyébként is szereti a káposzta savanyításával járó ceremóniát. Olyan volt az, mint a lakodalom: készülni kellett hozzá. Kimosni a hordót, megmosni a fedődeszkákat, a nyomókövet, aztán hagymát tisztítani, tormagyökeret pucolni, birsalmát szelni, szemes borsot, sót, babérlevelet kimérni, összekeverni... Megtisztítani a súlyos káposztafejeket, kivágni belőlük a torzsát, megtisztítani, s odaadni az unokáknak; a szebb leveleket külön rakni, meg persze a tömött, kisebb káposztafejeket is, amelyeket egészben kell eltenni a majdani töltött káposzta céljából. Mindennek évek óta megvolt a maga szépsége, ritmusa, s az egész szertartásnak Gergő mester talán még a karácsonyi ünnepeknél is jobban tudott örülni. Tegnap is ennek az eljövendő örömnek a közelsége csapta meg, ahogy ott állt a lakás folyosóján a három káposztával telitömött zsák mellett. Felesége rnár a szeléshez készülődött. Elővette a szekrényből a kikeményített, hófehér vászonabroszt, amelyet még az anyjától kapott. Ezt a vászonabroszt soha máskor nem használták, csak káposztasavanyítás idején. Évente egyszer leterítették a padlóra, fölé állítottak két széket, a két székre ráfektették a káposztagyalut, s a leszelt káposzta a vászon248