Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Gál Sándor - A király

Felemelte a vödröt, vállára vette a lapátot, és elindult az udvar vége felé. Az árnyékszék a trágyadomb mellett állt. Kicsit elferdült deszkatákolmány volt, időtlen repedései, mint vénember arcán a ráncok, megfeketedtek. A király megkerülte, s mikor mögéje ért, letette a kannát. A lapáttal elmozdította a gödör felett levő deszkalapot, és odább tette. A gödörből nehéz bűz csapott ki. A király egy pillanatra megmerevedett. Ismerte Koócs gödrét, tudta a mélységét, a szélességét. És azt is tudta, hogy a munka, melyet el kell végeznie, nem lesz könnyű. A kannát a gödör mellé állította, s lapátját belemerítette az emberi ürülékbe. Mikor a kanna megtelt, felvitte a trágyadomb tetejére, és kifordította. A lapáttal néhányat a kanna fenekére ütött, utána lement a gödörhöz, és újrakezdte. A világosság felé fordítom az arcom, gondolta, a fénytől megtisztulok, új üzenetet küldök a fiamnak, és új kardot is. Akkor majd látni fogja az utat, amelyen el kell indulnia, hogy hazaérjen. Az akácfák árnyékában terített asztal várja, kancsóban bor és minden jó, amit kíván. Odaülök az asztal másik oldalára, és nézni fogom, ahogy kenyeret szel. Ha felemeli a poharát, én is felemelem a magamét, s a poharakat fenékig ürítjük. Közben a teli kannával újra felment a trágyadomb tetejére, aztán megint és megint. Ki kell várni az időt, gondolkodott tovább, ki kell várni, hogy elérkezzen. Az időt nem a postás hozza. A postás rossz híreket hoz, de nem az időt. És csalást hoz. Akik meghaltak, azokról hoz üzenetet. Az én fiamról is hozott üzenetet, de az üzenet nem igaz. Az én fiam nem halt meg, az én fiam mindennap üzenetet küld. Fehér és piros üzenetet. Éjszakát és nappalt küld. Az időt küldi, ami lesz. Királyi akaratomból. Mert király vagyok. Király mindenek felett. A kisfiú felkapaszkodott a disznóól korlátjára, s onnan nézte a királyt, aki a lapáttal és a kannával némán dolgozott. Az udvar tele volt súlyos, átható bűzzel. A gödör mély volt, s a királynak egyre nehezebb lett a dolga. Letérdelt, úgy lapátolt. Koócs kijött a házból, és halkan káromkodott. Rettenetes volt a bűz. Hányingere támadt, pedig istállóhoz szokott ember volt. — Még hogy király — morogta maga elé —, még hogy király. 186