Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Gál Sándor - A király

A KIRÁLY A király a küszöbön ült, és egy pálcikával jeleket rajzolt a porba. Országokat, birodalmakat, végtelen mezőket, folyókat és tengereket. Tengereket, amelyek befogadják a folyók áradatát. És hegyeket is írt a király a porba, s felnyúltak az égig. A kisfiú, aki mellette ült, csendben figyelte a királyt és a porba rajzolt ábrákat, a birodalmak, a tengerek, a folyók és a magasba szökő hegyek születését. — Eljön az idő — magyarázta a király a kisfiúnak —, amikor minden határt eltörlök, és a föld egyetlen ország lesz. így! — mondta, és tenyerével elsimította a homokba rajzolt jeleket. Az országok és birodalmak eltűntek, nem voltak többé se folyók, se hegyek, se tengerek. — Az én országomban magasabb lesz az ég, és mélyebb a folyók medre. Mindent megváltoztatok, királyi akaratom szerint. Fölemelte a fejét, derekát büszkén kiegyenesítette, megmerevedett, önmaga szobrává változott, bronzból és napsugárból való szoborrá, kívül és belül. Felizzott önnön ragyogásának tükrében. A fiú, aki mellette ült a földön, csodálkozva nézte az átváltozást, és érezte, hogy a király most lett igazán királlyá. A király távolba néző szeme átsuhant a halandó dolgok fölött, s a térdén heverő nehéz, bütykökkel és hegekkel teli ökle felkészült a világ átformálására. Az akácfák, amelyek eddig mozdulatlanul álltak a délutáni hőségben, megrázták nehéz lombjukat, és nyugodt méltósággal a király elé léptek. Megrebbentek a kerítés tövében növő haszontalan bodzabokrok is, hogy tisztelegjenek a király előtt; ágaikról néhány ijedt madár emelkedett az ég felé. A király méltósággal fogadta a hódolatot. Bronz fejével némán bólintott, bütykökkel, hegekkel teli kezét kissé felemelte, áldóan, mint 183