Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Egri Viktor - A máglya

a tekintetében maradt a régi fojtott ború és fagyosság. Most már tudtam, hogy ez a tűz, a máglya jele, s ettől már aligha szabadul. „Depresszió... Auschwitz emléke... Idővel majd enyhül..." — biz­tatták az orvosok a gyerekbolond, szerelmes Kesslert, aki nem adta fel a reményt, hogy Tilla egyszer teljesen felépül. Később elkerültem a városból, és ha nagy ritkán néhány órára hazavetődtem, nem láttam és nem is kerestem őket. Kiestek az életem­ből, és az egész történet kezdett olyan emlékké fakulni, amely már nem bántja, nem izgatja az embert. Ha olykor eszembe jutott Viola vádló, kemény hangja, szinte jólesett, hogy húgával együtt kivándorolt, nincs senki a városban, akitől Tillának rettegnie kellene... És ez így jó. Ha már önmagát nem tudja felmenteni, ne ítélje el senki, hogy életakarása akkor erősebb volt az anyai szeretetnél. A történet végét otthoni orvos ismerősömtől hallottam. A Tátrában akadtunk össze, és mint ilyenkor szokásos, minden iránt érdeklődtem, ki hogyan él, kik házasodtak össze, kik váltak el, temettek-e valakit. Vernár doktor ismerte a fél várost, jó nevű gyermekgyógyász volt, Kesslerékhez is eljárt, a kis Ági egészségére vigyázott, bizonyára az asszonyt is kezelte. Úgy emlékeztem, iskolatársak voltak Kesslerrel. — Hogy van a szép Tilla? Egészséges? — kérdeztem, és nyomban furcsa, zavart érzésem támadt. Rádöbbentem, hogy megbocsáthatatlan mulasztást követtem el. Olyan természetes lett volna, ha régen elmon­dom Vernárnak mindazt, amit Violától hallottam elutazása előtt. Bizonyára nem élt volna vissza a bizalmammal. Gyerekorvos ugyan, nem kell értenie a lelki bajok gyógyításához, de talán segíthet, ha megtudja, hogy Tilla baját semmiféle injekciózás, fürdői kezelés el nem mulasztja; ehhez más kell, Vernár bizonyára jobban tudhatja, mint én, mi hozná meg az enyhülést, a teljes feledést. — Maga nem tudja, mi történt Tilláékkal? — kérdezte Vernár. — Nem hallottam semmit. Talán egy éve, hogy utoljára otthon jártam, átutazóban, egy rövid órára. Nem akartam Vernárnak bevallani, hogy kevés jó emlék fűz a város­hoz, azért keresem fel olyan ritkán; csak az ilyen véletlen találkozások tartják fenn a laza kapcsolatot. Vernár közelebb húzta a székét, és hozzám hajolt. Rebbenő szemén, a keze mozdulatán láttam, hogy izgalomba jött, halkra fogott hangja is elárulta, fontosat akar közölni velem. — Decemberben erős náthalázat kellett legyűrnünk. Volt néhány 17 BIBLIOTHECA HÜNGARICA Samaria - Soinoija - Šamorfn

Next

/
Oldalképek
Tartalom