Családi Krónika – Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1948-1979

Egri Viktor - A máglya

Nyirkos lett a tenyere, és csaknem durván kirántotta a kezemből. — Azt, amit minden más anya! Nincs más út! Meghaltam volna vele! ítélet volt, megfellebbezhetetlen, kemény ítélet. Száz és száz asszony ugyanezt mondta volna, csak ezt éreztem abban a pillanatban. 3 Egy téli napon betértem Kesslerék boltjába. Már nem emlékszem, mit vásároltam akkor, inget vagy más holmit, ruhára való anyagot, hiszen mindenből kifogytunk, kikoptunk, és lassan pótolgattuk, ami sürgősen kellett. Meglepett, hogy Tillát is ott találom. A pénztárnál ült, csendesen figyelve a bolt sürgését. Talán a férje akarta, hogy emberek közt legyen, a munka elterelje gondolatait. Kessler maga szolgált ki, a holmit is ő csomagolta igen gondosan, és közben érdeklődtem, miféle tervei vannak, itt maradnak-e, vagy máshová készülnek. — Nem készülünk mi sehová... — felelte halkan, és az asszony felé sandított. — A feleségem nem bánná, de magyarázom neki mindennap, ne menjünk, mindenütt idegenek leszünk. Akkor is, ha a papírjainkba beíratjuk, hogy nem vagyunk zsidók, már nagyapáink is katolikusok voltak. — Gondolja, hogy ilyesmire szükség volna odaát? — Hát ártani éppenséggel nem árthat... Mert ezt a cirkuszt még egyszer nem csinálnám végig. Nem is élném túl! — Tehát itt maradnak. — Maradunk, uram... Kell nekem az Otthon kávéház büdös szaga. A Feri pincér gacsos lába, meg a sakk... A partnereim, a Silbermann doktor, meg a Bennoni Miska... Legorombíthatom őket, ők meg engem. Ha kedvem tartja, énekelhetek, nem dobnak ki... Otthon vagyok itt mindenütt, uram, a városházán, a járási hivatalban, még az adóhivatalban is. Tudok beszélni velük, ha le akarják nyúzni a bőrömet. Kijövök velük... De ott? Folytatta még hosszan, és én csak mosolyogva néztem. Aztán félbeszakítottam szóáradatát. 15