Török Elemér: Árnyak és fények

Jelzések nélkül

NOSZTALGIA A falu szélén magányos nyárfa, tetején felhő, habfehér párna, megcsörren halkan sárguló lombja, készül az ősz a nyárral birokra. Tűnődve nézem, ahogy elindul tétovázva a táj dombjain túl, gomolygó ködök nyáját terelve jön, és komorul egyre a kedve. A nádbugákon ökörnyál lebeg, itt vagyok újra, szülőföld, veled, sűrűsödik felettünk az alkony, piros csendű sóhajodat hallom. A Tice partjáról kuruc dalok lopakodnak felém, míg ballagok, Esze talpasai fogják a kezem, Buga Jakab dala sír csendesen. A faluban tejszín neonfényben úsznak a fák, mint halak a mélyben, csillagokat virító jegenyék, ringnak levelükön a fénybibék. 50