Török Elemér: Árnyak és fények

Jelzések nélkül

ÖT JÓ BARÁT Lehullt a nyár utolsó levele, zizegését már hó keringi be, nézem a mezőt, naptól aranylót, alkony sző fölé bíbor takarót. Lovam, gyors lábú, tűzvérű ménem, micsoda tájon vágtatsz ma vélem! Homlokomat rónák szele fújja, nyárfaerdő csendje befogad újra. Boldogan mentem rég itt veletek a Nagy-rétre, és a nap nevetett, tündöklött, szórta ránk fénysugarát, mi mentünk vidáman, öt jó barát. Míg ballagtunk a Latorca fele, kísért bennünket víg tücsökzene, Füzerőn túl, az Ilhó mögött az ég komor hegyeket tükrözött. Képzeletemben hányszor feldereng arcotok, ha nézem a végtelent, öten öt felé vágtatunk régen, fehér sörényű öt szilaj ménen. 40