Török Elemér: Árnyak és fények

Hétfő… vasárnap…

EGY HANG (In memoriam Fabry Zoltán) I Ki tudja sorsunk némasággal teleírt mélységét, ki mossa le lelkünk fekete gyászát, az iszonyú kőkopárság hegyein létünk ördögi táncát ki állítja meg? Emlékeink tükre elé állva, az idő ráncaival bélyegezve, ki mer hinni a tisztaság megbékélt mosolyában? II Mit ér a költői kép, a szépség hatalma a gonosz hálóján fennakad, a mélység sötétje didergőn megérint, füledben csend topog, a tűz visszfénye arcodon, tekinteted a nincsbe vész, az űr semmijébe. 134