Török Elemér: Árnyak és fények

Távol és közel

ÜGY ÁLLSZ ELŐTTEM Elmúlt a vénasszonyok nyara is, tele van hallgatással a park, világgá röpítette a madarak füttyét, egyedül maradtak a fák hosszúra nyúlt árnyékukkal, egyedül ülök én is egy padon a csenddel, levél zizzen, lépteid neszét hallom, jössz a bokrok zöld fodrai közt mosolyoddal megkoszorúzni komor homlokomat, egész nap rád gondolok, úgy állsz előttem most is, mint régen, tisztán és elérhetetlenül a beláthatatlan őszi ég alatt. 120