Gyönyör József: Államalkotó nemzetiségek – Tények és adatok a csehszlovákiai nemzetiségekről

A NEMZETISÉGEK HELYZETE (KÜLÖNÖS TEKINTETTEL SZLOVÁKIÁRA) - I. A nemzetiségi jogok - 2. A nemzetiségek sajátos jogai - A nemzetiségek nyelvének használata

A községi és a szövetkezeti krónikákat rendszerint szlovák nyelven vezetik a magyarlakta vidék községeiben. Helyenként (pl. a Lévai járásban) azonban lehetővé tették e téren a magyar nyelv használatát is. A hirdetményeket, a lakosságot általánosan vagy szélesebb körben érintő határozatokat, valamint az általánosan kötelező hatályú rendeleteket (pl. a választókerületekről, az adóbevallásról, a nemzeti műszakok szervezéséről stb.) két nyelven teszik közzé, mégpedig önálló formában vagy hasábosan. Az ukrán vidéken ezek csupán szlovák nyelven látnak napvilágot. Az irányelvek, az utasítások és a körlevelek rendszerint szlovák nyelven készülnek. A népi fogyasztási szövetkezet (a Jednota) azonban helyi viszonylatban magyar nyelvű belső utasításokat is ad ki, pl. a Komáromi és a Dunaszerdahelyi járásban. A törvényeket csak cseh és szlovák nyelven hirdetik ki. Magyar vagy ukrán nyelven még fordításban sem teszik azokat közzé. A nemzeti bizottságok részére viszont 1978 óta a kormány 1977. október 26-i 370. sz. határozata alapján mellékletként magyar nyelven is kiadják a „Vestník vlády SSR pre národné výbory" c. hivatalos lapban közzétett egyes határozatokat és utasításokat. A magyar és az ukrán nemzetiség által lakott területeken a párt- és állami szervek, az iskolák, az óvodák, a kórházak és egyéb egészségügyi intézmények, továbbá az üzletek, az éttermek, a falatozók, a vendéglők, a vállalatok, az üzemek, a fogyasztási szövetkezetek, az állami gazdaságok és a mezőgazdasági termelőszövetkezetek stb. megjelölése zömében kétnyelvű. A sokszor lényegében eltérő nagyságú betűk azonban nem fejezik ki igazán a nyelvek egyenlőségét. A kétnyelvű feliratok száma egyébként időről időre csökken. Bosszantó jelenség ez főképp a neontáblák esetében. Sokszor úgy tűnik, mintha a vállalatok takarékoskodnának a magyar és az ukrán nyelvű szövegen. A vasútállomásokon és az autóbusz-megállókon a vonatok, illetve az autóbuszok érkezését, indulását és esetleges késését csupán szlovák nyelven jelentik be. A közlekedésben általában egynyelvű a tájékoztatás. A helységnevek magyar és ukrán megfelelőjének hivatalos használata ez idő szerint megoldatlan kérdés. Eddig még ezen a téren nem akad olyan jogszabályunk, amely valamiképpen tükrözné a nemzetiségi alkotmánytörvény szellemét. Csupán a sajtóban alakult ki többé-kevésbé elfogadható gyakorlat, amely viszont nem mondható hivatalos nyelvhasználatnak. Ezért minden bizonnyal hasznos lesz, ha a helységnevek használatával kapcsolatban megismerkedünk a valósággal, az utóbbi években kialakult gyakorlattal, s ha közelebbről vesszük szemügyre a hatályos jogszabályok erőltetett értelmezésével ellentétes nézeteket. Köztudomású, hogy az 1970. évi 93. sz. hirdetmény gyakorlati megvalósítását a Szlovák Sajtó- és Tájékoztatási Hivatal 1970. december 14-i 585/1970 számú és az 1971. augusztus 25-i 406/1971-sekr. számú utasítása hivatott elősegíteni. Az említett hivatal az előbb idézett utasításában, hivatkozva az SZSZK Belügyminisztériuma 1970. december 8-i írásbeli figyelmeztetésére, utal a magyar nyelvű helységnevek használatának hosszan tartó hiányosságaira a szlovákiai magyar sajtóban, majd idézi a Belügyminisztérium 1970. évi 11. számú hirdetményének 7. §-át azzal a megjegyzéssel, hogy ennek a rendelkezése nem engedélyez a sajtó számára sem kivételt, bármilyen nyelven is jelenjék az meg. Egyúttal megtiltja, hogy a hivatalos helységneveket lefordítsák, 206