Gyönyör József: Államalkotó nemzetiségek – Tények és adatok a csehszlovákiai nemzetiségekről
CSEHSZLOVÁKIA NÉPESSÉGE - I. A népesség fejlődése
A számok tanúsága szerint a népszaporodás üteme teljesen eltérő egymástól a két köztársaságban. Míg a Cseh Szocialista Köztársaság népessége három évtized folyamán 1 395 794 fővel növekedett, addig a Szlovák Szocialista Köztársaságé ugyanebben az időben 1 548 851 lélekkel. Tehát Szlovákia lakossága nagyobb mértékben szaporodott, mint a történelmi országrészeké, annak ellenére, hogy Szlovákiából az ötvenes és a hatvanas években számos szlovák, magyar és ukrán család költözött át Cseh- és Morvaországba. A fenti számokból kitűnik, hogy a Cseh Szocialista Köztársaság népessége az ötvenes években 675 398, a hatvanas években 236 166, a hetvenes évek során pedig 484 230 fővel növekedett, s ez idő szerint az országos szaporulat 51,7 százalékát teszi ki. Az 1961. évi népszámlálás eredménye szerint a növekedés az ötvenes évek folyamán elérte a 7,5 százalékot, majd az 1970. évi szerint lecsökkent 2,5 százalékra, viszont 1980-ban ismét nagyobb, már 4,9 százalékos volt. A fejlődés nem volt mindig folyamatos. A csökkenő tendenciájú természetes szaporodáshoz még a kivándorlás és a belső elvándorlás is hozzájárult. Részben ennek köszönhető, hogy a Cseh Szocialista Köztársaság tényleges szaporodásában kedvező változás állt be, népességi helyzete javult, s egyúttal mérséklődtek a szlovákiai nagyméretű természetes szaporodás következményei. A Szlovák Szocialista Köztársaság adatai az előbbinél aránylag kedvezőbb képet mutatnak. Szlovákia lakossága az 1950-1961 közötti időszakban 741 729 (21,5 %), 1961 és 1970 között 363 244 fővel (8,7%) nőtt, s az 1970-1980 közötti időszakban pedig 453 878 személlyel, kerek 10 százalékkal gyarapodott, s jelenleg a szövetségi állam népességének 32,7 százalékát képezi. A népesség egyébként az említett négy népszámlálás adatai szerint az elmúlt harminc esztendőben a következőképpen változott: A részarány tehát töretlenül emelkedő tendenciát mutat. Az egyes kerületekben az utóbbi két évtizedben szintén módosult a lakosság száma. Erről szemléltető képet az alábbi táblázat nyújt: tislava, 1983, č. 951/1983; Údaje a fakty o národnostiach žijúcich v Slovenskej socialistickej republike. Úrad vlády SSR, Bratislava, 1984, č. 2543/1984; Historická statistická ročenka ČSSR, Federální statistický úřad, Praha, 1985, 46-47., 61., 428., 629., 68., 435., 636. 1. Az V. fejezet (A népesség korösszetétele) kidolgozásánál részben (szerkezeti szempontból) forrásmunkául szolgált: Srb, Vladimír: Demografická skladba obyvatelstva. Vývoj společnosti ČSSR podle výsledků sčítání lidu, domů a bytů 1970. Praha, 1975, 54-61. 1. 1950 1961 1970 1980 27,9% 30,4% 31,6% 32,7% 18