Fodor Antal: Zipserföldön (Igló. Fodor Antal, 1921)

Tavasz a szepesi hegyeken

sziklafalon végigvibrál szemem — kutatva, mihez kösse hozzá szines pókfonalát az ittas képzelet. . . . Szürke szikla iveit könyöklőjén kopott pad, — a padon ottfelejtett félkeztyü, villogószemü őzikének patyolatfedő bársonyos bőre. Áhítattal veszem kezembe. A kis keztyü levendulaillatot páráz, mint a falumbéli ringódereku kis Évi imádságos könyve, melynek Mária-zsolozsmái közzé fodormentaleveleket sajtolt vasárnaponként létánia előtt a kis kertben . . . A levendulaillatú kis keztyü mesél . . . Tegnap még két iromba férfikéz szomszédságában feszesen simult itt a patyolatra, kimérten mutatta a szavak útját, ritmusa taktus volt, vékony teste — szigetelő. Im egyszerre végigömlött a tavasz keritő mámora a hegyen s a keztyüs kis kéz ellágyulva simult a férfitenyérbe, megremegett, majd elernyedt s ledobta őzbőrtakaróját. Lázas, forró kéz váltotta fel a kis keztyü helyét s őt összegyűrve ittfeledték az útszéli padon. Tavasz a hegyen I . . . Belehelem a kis keztyü levendulaillatát. Forró számat égeti meleg ajkak vágya, — fülembe cseng két mohó szájnak csókcsatája, — a mellem zihál, a vérem ég, lángol 1 . . . Bolondos kis keztyü te ! — hiszen én már mindent, mindent eltemettem . . . WBUOTHiCA HUNGARICA Saiaarto-So—tfr-S—rí« 107