Mártonvölgyi László: Zarándokúton a Kárpátok alatt (Nyitra. Híd, [1937])

Magyar jakobínus Nyitrán

monumentalitásában szimbóluma volt a magyar megyei feudalizmus autonómiájának. Masszív falaival mintha azt jelképezte volna, hogy a világrend, melynek képviselői odabenn tiltakoznak, tanácskoznak és határozgatnak — megingathatlan, megdönthetlen, mint akár maga az épület. Nos igen — két évszázaddal ezelőtt még minden így látszott. A magyar földön sziklaszilárdan állottak a nemesi uralom bástyái s a II. József elleni lázongások nem annyira a nemzet «egyetemes» sérelmeinek megnyilatkozásai voltak, mint inkább a magyar kiváltságos osztályok felhördülései, mikor a felvilágosodott uralkodó privilégiumaikba belenyirbált. Ügy látszott, hogy a kúriák csöndjét mi sem zavarhatja meg s hogy a vetéstengerek felszínes búzavirágromantikáján túl nincsen földbirtok-, pór-, és szociális probléma. Ugyanekkor azonban nyugaton, az európai kultúra örök bölcsőjében különös dolgok történtek. Az évszázadokon át összeszorított ajakkal tűrt szenvedés, a végletekig fokozódó elkeseredés a rendi kiváltságok vasgyűrűje alatt megmozgatott egy új történelmi osztályt. Franciaországban hatalmas erővel robbant ki a nép forradalma. Porba hullott a királyi korona s a felszabadult egészséges népi erő nemesek egy évszázados, fonák világképet törölt el egyetlen gesztusával, de hármas jelszavával, a szabadság, testvériség és egyenlőség nagy eszményével felrázta Európa alvó lelkiismeretét is. Amerre csak végigsuhant a szabadság szelleme, gombamódra nőttek az eddig ismeretlen népbarátok, demokraták s az emberiesség eszményképei gyökeret vertek a kiváltságok örök melegágyában, a magyar földön is. Lemberg egyetemének dékánja, a tragikus sorsú katholikus abbé : Martinovics — ugyancsak jóval a francia események után állította össze a »forradalmi kátét», de hát ez a föld valahogy mindig utána cammogott a történelemnek. A vezér papi palástját és életét vesztette a magyar szabadságért s vére elhullott örök mementóként a magyar föld keserű rögei közé. Eleinte úgy látszott, hogy az egész konspiráció csupán néhány idealista megmozdulása, a fürgelábú császári biztosok azonban egész különös dolgokat szimatoltak ki. Megállapították, hogy az összeesküvők sorában Martino— 51 —