Mártonvölgyi László: Zarándokúton a Kárpátok alatt (Nyitra. Híd, [1937])

Mikszáth nyomában. (Kádár Kálmán)

séget. Pedig e két könyvben már itt is ott is szembetűnnek előadásának jellemző tartozékai, az elhintett eredeti ötle­tek, melyek oly jellemzők rá, mint az apró, színes kavicsok a nógrádi palóc földre. 1875-ben megszűnt Mikszáth kettős lapja s a következő három évben főleg a Petőfi-Társaság Lapja és a Budapesti Napilap közölte dolgozatait. Legtöbb köztük a nép életét, eszejárását jellemző, melyekből egy gyűjteményt 1879-ben ad ki Szklabanyának «az én csendes, szelíd falumnak.» ajánlva. 1878-ban újabb könyvet adott ki »Még ujabb fény és árnyképek« címmel. Kákay Aranyos Nr. 3 álnéven. Ez a mű jelentékeny haladást mutatott a Magyar Néplap-beli karco­latokhoz képest. A könyvnek nagy része lehetett abban, hogy ez év végén meghívták egy akkor alakulóban lévő vidéki ellenzéki napilaphoz főmunkatársnak Kapva-kapott rajta s a nélkülözésektől, csekély irodalmi sikereitől komo­ran, leutazott munkássága új színhelyére «a lassú magyar Nílus» partján még gyanútlanul álmodozó Szegedre. Mikszáth szerette az alföldi Szegedet, de bármennyire szívébe is fogadta ezt a várost, azontúl is erősebb maradt benne a görbe országhoz való szeretete. «Itt kevesebb a poézis, — írja — mint a hegyek között. Még a dalok sem olyan szépek.« 1880 karácsonyáig élt Szegeden, aztán felült a vonatra, hogy visszaérkezzék arra a helyre, melyen aztán fényes pályája elindúlt : Budapestre. Az új év elején az Ország Világ-nak segédszerkesztője, de nem maradt ott sokáig. Még ez év júniusában bevonult a Pesti Hírlap szerkesztőségébe. Ott dolgozott nagy örömmel és szeretettel, közben az év vége felé megkötötte Endrényi Lajos és társai szegedi nyomdá­jával az alkut egy négy elbeszélést tartalmazó kötet kiadá­sát illetőleg. Ez volt «A tót atyafiak», melynek tartalmából «Az a fekete folt», a Petőfi-Társaság Lapjában (1877) »Az aranykisasszony» a Szegedi Napló 1879. évi karácsonyi mel­lékleteként, a «Jasztrabék pusztulása« és »Lapaj, a híres dudás» pedig ugyanezen lap 1880. évfolyamában jelent meg először. Az új könyvvel szemben — mint Törs Kálmán írta — nem viseltetett nagy reménységgel. Tény azonban, hogy — 126 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom