Új mindenes gyűjtemény 7. 1987 – „Kurtaszoknyás hatfalu˝

Tanulmányok - Méry Margit: Az Alsó-Garam mente népviselete

a hátsó ráncok a fejtetőre kerültek, majd hátul a szalagok (a ráncok alatt) két ágban lelógtak. Mindig a rózsaszín volt felül. A harmincas években változás történt. A két koszorú megmaradt, de a szalagokat már csak a koszorúk közé ráncolták, a kis koszorú mögött simán lógtak le. Ebben az időben a zöld szalag már elmaradt. 1935 után ismét változás történt, ekkor már csak a nagy koszorú maradt meg, lemaradt a kifonó, a kis koszorú és a szalagok. Helyettük tüllfátyoí került a nagy koszorú mögé. A tüllfátylat a nagy koszorú magasságában ráncolni kezdték, azután a ráncok mindig kisebbek lettek, s a tarkónál megszűntek. A ráncokat előre összevarrták, majd megtűzkélték a hajhoz. A fátyol a szoknya hosszáig lógott le. Ekkor már elhagyják a nyecces vállkendőt is, de a begyegő

t és a többi szalagdíszt továbbra is használták. A második világháború után a nagy koszorú alacsonyabb lett, és csak művirágokból, levelekből állt, néha előfordult gyöngyvirág is. A fátyol viselése is egyszerűsödött, majd az 50-es 60-as évek között teljesen elmaradt. A vőlegény rendszerint esküvőjére kapta a magyaros zsinóros ruhát, majd később szövetöltönyt. Ezt a fehér ing és csizma egészítette ki, és a kalap, amelyről a vőlegényt mindig meg lehetett ismerni. Kalapja körül 3-4 ujjnyi rózsaszín szalag lógott le, két ágban vállig, mellette művirágbokréta. Rózsaszín szalagot az első világháborúig a mellén is viselt. A vőfélyek kalapjánál aranyos rozmaringág jelezte tisztüket, a mellen művirágbokréta, 2 ujjnyi széles fehér, vagy rózsaszín szalaggal, amely a térdig lelógott. A násznagynak nagyobb művirágbokrétája és két ágban arasznyira lelógó szalagja volt a kalapja mellett. Ruházatuk egyébként a téli nagyünnepi volt. A lakodalom valamennyi résztvevője ünnepi viseletben jelent meg, és a mellükre rozmaringágat tűztek. Fiatal menyecskék, házas férfiak A menyecskekor az esküvővel kezdődik. Ekkor kapja a lány a legszebb ruha mellett az aranyos főkötőt, pintlit, szüleitől a piros tiklis csikorgás csizmát, vőlegényétől pedig a fekete, sárga tűzéses csizmát; keresztanyjától pedig a lángos selyemkendőt. Ebben a korban van a legtöbb és legszebb ruhája. Nyári nagyünnepi alkalmakkor a fodros inget viseli 10-12 alsó szoknyával, selyem felső szoknyával és pruszlikkál. A legünnepibb szoknyája és pruszlikja a vastag selyem. Színékben a piros, rózsaszín, zöld a legkedveltebb. A nyecces és tilangli vállkendők mellett a lángpiros rojtos selyemkendőt kedvelték, amelynek rojtjai színesek. A pintli az ünnepi viselet tartozéka volt az esküvő után egészen addig, amíg két gyermeke nem született az asszonynak. Azután már nem viselhette, és ünnepekre is hátrakötő kendővel kötötte be a fejét. A pintlire is és a hátrakötő kendöve is felső kendő került. A század elején egészen a harmincas évekig a bulázó, buly ázó kendő került a pintli fölé. Bapér- vagy gyolcsanyagból készült, 2,5 méter hosszú, 60 cm széles kendő volt, amit a pintli tetejére raktak, a fejet körbe tekerték vele, és vagy elöl, vagy hátul a vállon lógni hagyták. Kéménden még 1938-43-ban az idős asszonyokat bulázó ban temették el. Csak jelesebb ünnepek alkalmával használták. Ugyancsak nagyünnepi felső kendő volt a századfordulón a nyecces, de azután már a selymek kerültek előtérbe, amelyeket mindig egy gyolcskendővel együtt viseltek. Lábukon piros vagy fekete csizmát visel64