Selmeczbányaiak emlékkönyve (Budapest, Selmeczbányaiak Egyesülete)

Mók Ferencné: Így ismerem a "selmeczi diákot"

Főiskolai hegyi zászlóalj. vezér indított el 1906-ban s amit a diákkongresszusok magukévá tettek. A cél az volt, hogy minden főiskolás úgy sport, mint hazafias szempontból tökéletesen képezze ki magát a lövészetben s előgyakorlatot végezzen, mielőtt katonának bevonul. — Már az első tanévben 182 tagja volt a „Hegyi Zászlóaljnak", melynek szabályzata mindenre, így a köteles fegyelemre is kiterjedt. A zászlóalj két századból, a századok 4—4 szakaszból állottak stb. Voltak tisztjei és altisztjei, mind főiskolások aszerint, hogy leszolgálták-e önkéntes évüket. Az előírt kötelező egyenruha a következő volt: csukaszürke sapka, fehér gombokkal „F. H. Z." betűkkel ellátott rozsával, hasonszínű lehajtott gallérú vadászkabát, térdnadrággal, lábszárvédővel. Az általános jelvény a havasi gyopár posztóból: egy virággal minden tagot, két Bacsófalvi tó. átültetni ilyet nem lehet. Az ódon falak, a régiek szíve siratják az elmúlt időket, Selmeczbánya pedig lélekben, kedélyben üressé vált. . . Helyszűke miatt nem terjeszkedhetem ki mindarra a kedves emlékre, mókákra, harcokra, küzdelmekre, amelyek jellemezték az akadémiai ifjúság életét s amellyel Selmeczbánya város polgársága annyira összeforrt. De mindenki lelkében őrzi ez emlékeket, aki 1920 előtt Selmeczbányán megfordult. A főiskola kényszerű elköltözésével, menekülésével e kedélyes és romantikus élet megszűnt, ezt csak az ódon falak között lehetett folytatni; virággal a lövészeket, hárommal a lövészmestereket illette meg. A zászlóalj állandó gyakorlatokra járt s igyekezett megfelelni kitűzött céljának. * * IGY ISMEREM A „SELMECZI DIÁKOT" írta: Mók Ferencné. Szóval és írásban mindig azt állítottam, hogy a selmeczi diák az Istentől ajándékul kapott sajátos adottságaival, természetes kedvességével és jómodorával: típusa a „magyar úr" fogalmának. Ez a fogalom ugyan a magyar közjogban nincsen kodifikálva, de a valóságban mégis létezik és gerincességet, nobilitást, kiválóságot, gavallériát jelent. A selmeczi diákot ezek a tulajdonságai — aki elhagyja az Akadémia AlmaMaterét, a lyceumot, a főgimnázium kapuját, — salvus conductus-ként kísérik az életében és hozzásegítik a társadalomban az érvényesüléshez. Mikor a selmeczi diákról állítom, hogy a szó legszebb értelmében „magyar úr", akkor mellette látom a hitvest, aki a sorstól azt a kegyet nyerte, hogy selmeczi férfi asszonya lehet. Nem látja ugyan az urában a Grál-lovagot, vagy Minnesángert és troubadourt, hanem a dolgozó, küzdő, nagyrahivatoít férfit, akinek szívén pihen simogató, bíztató, bátorító asszonykeze s élet89