Selmeczbányaiak emlékkönyve (Budapest, Selmeczbányaiak Egyesülete)

Czobor László: Hetven évvel ezelőtt

És azóta? Tekintsünk csak széjjel! Van-e város a Felvidéken, mely magyarabb lett volna Selmeczbányánál? Nincsen! Bízvást eldicsekedhetünk vele, mert való igaz, hogy nincsen. És hogy ez így van, ez a polgárság örök érdeme marad. Mindezeknek előrebocsátása után tehát joggal kérdhetik tőlem a kíváncsiak, hogy hát valójában kik is voltak ezek a feldicsért érdemes polgárok. Sietek erre nyomban válaszolni. Szép sorjában ideiktatom a neveiket, már amennyire hetven néhány esztendőn át emlékemben meg tudtam őrizni neveiket. Hadd ismerje meg őket a most élő generáció is és hogy majdan vegyenek példát róluk mindazok, akik a természet rendje szerint követni fognak minket. — Névjegyzékem nem lesz teljes, jól tudom, hiszen sokan kimentek már az emlékezetemből. Megeshetik az is, hogy egyesek nevét hibásan írom le, de hát vájjon ki emlékeznék annyi név helyes ortografiájára? Helyesbítse meg a hibákat, aki az akkori viszonyokra nálamnál hívebben tud visszaemlékezni. Nagyban és egészben azonban felelek érte, hogy a névjegyzék helyes és hű. A polgárság zömét a kereskedők és iparosok alkották akkor is. Számuk tekintélyes volt. Ez a nagy szám azt mutatja, hogy jól ment a dolguk. Ezt egyébként ki is érdemelték, mert üzleti berendezésük általában szolid és reális volt. — A honorácior-osztály zöme a bevándorolt beamterekből került ki. Irányító befolyást a közügyekre azonban a polgárság gyakorolt. A városi tisztikar választása, az 1861. és az 1867. évi követválasztások mozgalmai élénk emóciót keltettek a polgárság körében. Volt fáklyászene, bankett, szónoklás és egyéb hazafias felbuzdulás akkor is bőven. Kifutotta az időből mindenre: munkára, közügyre és mulatságra is. És hogy mindjárt az utóbbinál maradjak, röviden jelzem, hogy az iparos- és kereskedőosztály férfi része vasárnap délután a Lövöldében szórakozott akkor, melynek kezdetére a pont egy órakor megdördült mozsárlövés figyelmeztette a városi közönséget. A közönség többi része, vasárnapokon és ünnepnapokon nyáron a Spitálszkóra özönlött, gyönyörködni az ifjúság labdajátékában; viszont voltak egyes családok, melyek délutánonkint a Zöldfánál kerestek üdülést és szórakozást. — Russegger bányagróf idejében csütörtökön délután térzene volt a felső major kertjében, melyet a Berg-banda szolgáltatott, Udvarnovszky karnagy vezetésével. Itt többnyire a hivatainokok családjai adtak egymásnak találkozót. A felsőmajor kertjében állott a primitív Ringelspiel is, melynek a werklije csak egy nótát tudott. Dallamára még ma is emlékszem. Hogy is hívták őket? Mi volt a nevük? Leírom neveiket abban a sorrendben, amelyben lelkiszemem előtt megjelennek. Kezdem Schaller vaskereskedővel, folytatom Trauer, Kuszi, Bohus, Szládek aranyművesek neveivel. Gaitner (valamennyiőnk Gaitner bácsija), Helmreich és Kolbenhayer, Liszt, Ertl rőföskereskedést űztek. Fajnor und Neffe híres fűszerüzlet volt (a későbbi Vankovits-bolt), „zur goldenen Sonne", hol a kirakat minden díszét és egyedüli tárgyát egy kókuszdió alkotta, mely zsinóron lógott alá. Sokszor el-elnézegettem ezt a kókuszdiót, fáradtságomban a kirakat peremére leülni is szerettem volna, de nem lehetett, mert fölfelé álló szögek állták útját kívánságomnak. Nyilván féltették a kirakat díszét a közönség kíváncsi szemétől. Akkortájt, úgy látszik, a portéka javát bent az üzletben tartogatták és nem a kirakatokban. Zelenka, Lukács, Sommer, Dimák, Priviczky, Cerva, Stanga, Aschner, Plank árulták a fűszert. Joerges akkor is könyvet árult. Adamovszky volt a lutris, Csányi-házban, melyben özvegy Buriánnénak is volt boltja, mely bőrárúra volt berendezve. Ez a bolt egy tragédia színhelye lett 1864-ben. Az üzlet tulajdonosnőjét egy bakabányai csizmadia bőrvásárlás közben megölte. Lajos fia árván maradt s velem volt koszton Krausz Vilmoséknál, Horváth Kálmán polgárm. szüleinél, ahol szülői szeretetben és gondos ellátásban volt részünk mindkettőnknek. Ezért most is hálával gondolok rájuk. Patika három is volt akkor. Az alsó a Fiedleré volt, címezve „Zum Salvator". A középső gyógyszertár a Borhegyi cukrász helyén volt, a harmadik a bányászhoz címezve, akkor is a mai felső patika helyén állott. A nagyszámban levő iparosok igen tekintélyes helyet foglaltak el Selmeczbánya köz- és magánéletében. Ennek némi jellemzésére felhozom, hogy valamikor a mészáros-bálok sikerültek a legjobban. Rendszerint az egész közönség résztvett ezen a mulatságon. Bizony a dámák között kékstrimflisek is akadtak, akik inkább illendőségből, mint mulatnivágyásból jelentek meg. Ezek azonban éjféltájt elhagyták a termet, hogy helyet engedjenek a széles jókedv megnyilatkozásának. Volt kotiIlion, nagy mazur, körtánc is a programon minden bálon, szép tánc valamennyi és kemény próbaköve a daliás rátermettségnek. Az akkori fiatalság nem sajnálta a fáradtságot, hanem megdolgozott a szép szemek kegyes pillantásaiért derekasan. Az iparosokból minden iparágra bőven jutott. És mégis jól ment a dolguk, nem panaszkodhattak sorsuk ellen. Markovics, Gerzsó, Velics mézesbábosok voltak. Markovics bácsi feltűzött ingújjal a sátor alatt maga is árulgatta a szépen kipingált szíveket, lóraültetett katonákat és más egyéb édességeket. Büszke volt a mesterségére és igen megbecsülte. A kocsmák száma is nagy volt. A kitűnő pincékben jó borok voltak elraktározva; többnyire börzsönyi, legéndi, penci borokat mértek ki bennük. Voltak, akik a túri bort („úri bort") itták szívesen. Greschó, Welwarth, 79