Selmeczbányaiak emlékkönyve (Budapest, Selmeczbányaiak Egyesülete)

Életrajzok

ma is működik. Irodalmi téren is tevékenykedett; szerkesztője volt a Breznóbányán megjelent „Garamvidék" c. társadalmi hetilapnak; jelenleg pedig szaklapokban jelennek meg a hazai szőlőszetet és borászatot érintő kiváló tanulmányai. Gyermekei: György m. kir. szőlészeti és borászati gyakornok és Margit. Terény János oki. vaskohómérnök, ny. áll. vasgyári műszaki főtanácsos. Született 1864-ben Nagyágon (Hunyad m.). Selmeczbányán tett érettségit, ahol a bányászati főiskolát 1886-ban végezte. Pályáját magángépgyárakban kezdte és az államvizsga letétele után 1889-ben az állami vasgyárak szolgálatába lépett. A zólyombrézói kisgarami hengermű és öntődében lett gyakornok, majd segédmérnök és kohónagy-helyettes. 1900-ban a központi műszaki osztályhoz került Budapestre, ahol 1905-ban főmérnökké lépett elő. 1906-ban a kudzsiri acélgyárba helyezték át ügyosztályfőnöki minőségben. Itt a szerszám-acélgyártást nagy mértékben fejlesztette. 1914-ben felügyelő, 1917-ban főfelügyelő és 1919-ben gyárfőnök-helyettes lett. A román megszálás után Budapesten, a MÁV gépgyárban nyert elhelyezést, ahol az anyagvizsgáló laboratórium újjászervezésével és vezetésével bízatott meg. 1920-ban a pénzügyminisztérium a soproni bányászati főiskolához examinátorrá nevezte ki. 1925-ben vonult nyugalomba. Több találmány és szabadalom tulajdonosa. Ezek közül a gyakorlatba is átmentek: „Rekuperátoros lemezizzitópest a károlytelepi lemezgyárban"; az erről szóló cikk a Bányászati és Kohászati Egyesület milleniumi díját nyerte. „A dupla generátoros magnezitpörkölőpest" szabadalmát megvette a jolsvai magnezitgyár. „Gálócsy—Terényféle gázfejlesztők" és „új váltószelepes forrasztópestek"; felállítva az állami gépgyár mozdonyosztályában és egyebütt, végül — „álló rekuperátoros gázpestek szénkénegretorták izzitására" a zalatnai m. kir. fémkohóban, (a megbízó M. Kir. Pénzügyminisztérium részéről jutalomdíj). Kiváló szakíró és szakcikkei főleg a Bányászati és Kohászati Lapokban, de német szaklapokban is megjelentek. Tudományos értekezései főkép a vaskohászat tüzeléstechnikai és az acélgyártás körébe tartoznak: „A mangánacél, mint a krómnikkel acélok pótlóanyaga" (1918). Az e cikkben közölt kísérleti eredményeket a német szakirodalom is átvette. „Vonatkozások az acélok keménysége és szilárdsága közt" (1920), „Újítás regeneratív kemencékben" (1931) stb. Szépirodalmi cikkei régebben a „Magyar Szalon"-ban, most pedig a „Magyar Vaskereskedő" című szaklapban jelennek meg. Krónikái különösen a megszállott magyar bányavidék, köztük Selmeczbánya regényes múltjából idéznek fel kedves történeteket. Nyelvészeti kérdésekkel is foglalkozott. Legújabban „Graphogrammatika" cimű kis műve a nemzetközi írás bevezetését hangsúlyozza. Timko Gyula bányafőfelügyelő, a komlói m. kir. kőszénbánya hivatalfőnöke. A bányamérnöki oklevelet a selmeczbányai főiskolán szerezte. Baranya vármegye törvényhatósági bizottságának választott tagja. Elismert szakember, aki az állami szénbányászat fejlesztése körül maradandó érdemeket szerzett. f idb. Tirts Rezső született 1831 február 21-én Szepesváralján. Iskoláit Lőcsén és Sárospatakon végezte. 17 éves korában, 1848-ban felvétette magát a Cornides honvéd vadászzászlóaljba s mint honvéd részt vett a szepesi és gömöri guerilla harcokban, majd mikor Paskievics betört az oroszokkal, Szepes megye északi határán, Tótfalu mellett fogságba esett s a világosi fegyverletételig végigszenvedte a krakkói, olmützi és brünni börtönöket. (Élményeit leírta könyvben, mely a Hadtörténelmi Múzeumban van.) A szabadságharc után Selmeczbányára került s ott a Gaitner és a Tibély-féle üzletekben működött. 1863-ban feleségül vette savniki Marschalkó Augusztát, kinek anyja Marschalkó Teofilné, szül. farádi Veres Júlia, a vanyarci (Nógrád m.) neves Veres-családból származott. 1863— 1880-ig Szélaknán lakott, majd Selmeczbányára költözött s ott, mint a Népbank főnöke működött 1899-ben történt nyugdíjaztatásáig. Utána gyermekeinél élt, majd ismét egyeideig Selmeczbányán, hol, mint utolsó 48-as honvéd az ifjúság részéről március 15-én külön ünneplésben részesült. 1914 március 14-én húnyt el Budapesten s a farkasréti temetőben nyugszik, a főváros által adományozott díszsírhelyen. Életében nagy közérdekű tevékenységet fejtett ki s tevékeny tagja volt a hont- és szepesmegyei társadalomnak. A selmeczi első magyar tannyelvű kereskedelmi iskolának megalapítója és vezető tanára volt. Elévülhetetlen érdemei vannak a magyar turistaság fejlesztésében. 1881-ben többedmagával megalakította Coburg Fülöp herceg védnöksége alatt a „Magyarországi Kárpátegylet Szitnya osztályát", amelynek ügyv. elnökéül választották. 1884-ben a Magyar Turista Egyesület tiszteletbeli tagjául választotta. 1931 március 31-én születésének 100 éves centennáriumát kegyeletes ünnepséggel tartották meg a hodrusi völgyben fakadó Tirts-forrásnál; ugyanakkor egyesületünk választmányi ülésén Czobor László díszelnökünk a tisztelet és kegyelet meleg szavaival adózott a kiváló férfiú emlékének, amelyet jegyzőkönyvben örökített meg az egyesület. (Arcképét I. 103. old.) Tirts Rezső ny. m. kir. erdőtanácsos. Született 1866-ban, Szélaknán (Hont m.). Édesatyja néh. Tirts Rezső, volt selmeczbányai népbank-főnök. Édesanyja néh. savniki Marschalkó Auguszta. A selmeczbányai ev. lyceumot elvégezve, 1884-ben érettségizett. Az Erdészeti Akadémiát 1887-ben végezte. Az akadémián az Atléta Club elnöke volt. Az erdészeti államvizsgát 1889-ben Budapesten tette le. Az akadémia elvégzése után 1887-ben, mint műszaki díjnok a közalapítvány szolgálatába lépett a znióváraljai (Túrócz m.) erdőgondnoksághoz. 1888—1894-ig erdésszé történt kinevezéséig a pilismaróti erdőgondnokságnál, a vallás- és közoktatásügyi minisztériumban és a vajszlói (Baranya m.) erdőgondnokságnál — ez utóbbi helyen már a gondnokság vezetőjeként, — szolgált. 1902-ben főerdésszé nevezték ki s 1909-ben a pilismaróti (Esztergom m.) erdőgondnokság vezetésével bízták meg. Itt működött fokozatosan a főerdőmérnöki és 1917-ben az erdőtanácsosi rangot elérve, 1918-ban saját kérelmére történt nyugalomba vonulásáig. Mint nyugdíjas a földm. minisztériumhoz tartozó faértékesítő hivatalban, a közélelmezési minisztérium hatvani és kecskeméti kirendeltségénél, majd a fakormánybiztosságnál, a kereskedelmi minisztériumhoz tartozó somogyi állami útépítéseknél szolgált. Egyideig veje kiskürtösi (Somogy m.) gazdaságát vezette. Szolgálati ideje alatt szakmájában kifejtett kiváló és sikeres működéséért a vallás- és közoktatásügyi-, valamint a földmívelésügyi minisztérium részéről is több ízben jutalomban és elismerésben részesült. Az 1898. évi pécsi orsz. kiállítás rendezése körüli buzgó tevékenységéért a kiállítás végrehajtó178