Gangel Judit: Rozsnyó műemlékei. Pályadíjat nyert művészettörténeti tanulmány 14 képpel (Budapest. Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem, 1942)

A Szentséges Megváltóról címzett Szt. Ferendi tartomány Sz.Annáról elnevezett rendháza és temploma

43 építését. Bár ez még csak félig készül el, 1761. augusztus 15-én ünnepélyes keretek között mégis felszentelik a már tető alá hozott és kész részeket. A hívek nagy számban vesznek részt a szertartáson. A szentélyben 1762-ben új tabernaculumot állíta­nak fel; Vadits Márton bíró ajándéka. 1764-ben lerombolták a „régi részeket", ami alatt valószínűleg a Petz-féle házat kell érte­nünk. A krónika nem tesz említést arról, vájjon ekkor megkezd­ték-e az új rendház építését, de ennek így kellett történnie, mert 1780. október 16-án elkészült a kolostor, mely három szobából állott. Másnap, október 17-én fel is szentelik. Ez a kis épület volt a mostani rendház alapja. 1780-ban még a főoltárról talá­lunk említést. Soós Pál rendházfőnök gr. Révay püspöktől kérte, szentelje fel a főoltárt. Ez az oltár azelőtt a székesegyházban volt elhelyezve. A bevésett számok tanúsága szerint 1676-ban készült olajfából — mondja a krónika. Jó állapotban volt — folytatja a szerzetes — és bírta az idő vasfogát. (A székesegyház főoltára volt ez, melyet az 1721-i Canoniea Visitatio szerint Theisz György bíró adományozott a templomnak és az 1771-i restaurá­láskor került el onnan.) 1781-ben ismét tüzveszedelem fenyege­tett. A templom kincstára egy ezüst és egy aranyozott rézkehelv­lvel bővül. 1782-ben készen állhatott a torony, mert gr. Andrássy püspök Szt. Ferenc, Szt. Antal és Alkantai Szt. Péter tiszteletére szentelt három harangot áld meg. Ugyanebben az évben II. József, a „kalapos király" látogat el a városba, amiről élénken számol be a jámbor barát és különösen kiemeli, hogy az evan­gélikusok a Berzétei-kapunál templomért könyörögtek. 1798-ban találkozunk először Pater Sebaldus kassai házfőnök nevével. Szerethette a művészi festményeket és a kassai kolostorból küldött ilyeneket a kisebb városok ferencrendi templomainak. A rozs­nyói rendház 1798-ban Krisztus levételét a keresztről ábrázoló festményt kap, melyet a hajóban a leckeoldalon helyeznek el. 1799-ben állítják fel a Szt. Ferenc oltárt. Adományozásának történetéről részletesen megemlékezik a krónika. Páter Kázmér volt a házfőnök, aki megnyerte P. Svoboda Sebaldus kassai és P. Gulyás Kristóf jánoki házfőnök jóindulatát. Szt. Ferenc oltára javára, amely azelőtt üresen állott, 50 renus forintot adtak. Augusztus 3-án tették le az oltár alapkövét. Bárdi Ádám apostoli sindicus 150 aranyat adományozott. A kiválasztott Szt. Ferenc kép Kassán volt igen elhanyagolt állapotban. P. Sebaldus rendbe­hozataláért 50 aranyat fizetett, így az egész oltár 200 aranyba

Next

/
Oldalképek
Tartalom