Rozmaringkoszorú – Szlovákiai magyar tájak népköltészete

Jegyzetek

586 JEGYZETEK TÁNCMONDÓKÄK ÉS KURJANTÁSOK Rövid, néhány soros, csattanós, olykor vaskos szavakkal tűzdelt szöve­gek. Jókedvre derítés céljából, táncra buzdításul kiáltják vagy éneklik őket. Különféle táncmulatságokon, de leginkább lakodalmakban hangza­nak el. A magyar nyelvterület több pontján, különösen a keleti része­ken szinte napjainkig viruló műfaj. Területünkön a XX. században vagy elhalványodott a hagyománya, vagy a néprajzi gyűjtés hiányos, mert viszonylag keveset ismerünk. 1—3. Nyr. 1881. 96. o. Alszeghy N. János gyűjtötte. Táncmondókáknak nevezi. 4—9. Putz Éva. 68—73. o. Lakodalmi menetben énekelték. 10—20. Komoróczy Miklós. 199. o. DUDANÓTÁK Anyagunkban a dudanóták kivételével nem különítettük el a táncdalo­kat. Ennek egyfelől a sokfajta műfaji kereszteződés volt az oka, más­felől a gyűjtők nem jelölték pontosan, melyik dalt mikor és milyen tánc közben éneklik. Ezért a táncnótákat a lakodalom költészetéhez és a mu­latódalokhoz soroltuk, de kerültek közülük a szerelmi dalok közé is. Ugyanis az utóbbiakra sok helyen járnak táncot, ha pusztán a szöveg­ből erre nem is lehet következtetni. A dudanóták közé csak azokat a dalokat vettük föl, ahol a gyűjtők megjelölték, vagy a szövegből világosan kitetszik, hogy dudanóta. (Elképzelhető, hogy másutt közölt dalok is idevonhatok. J Tartalmilag sokfajta eredetre utalnak: mulatságra, táncra buzdítanak, a dudást biz­tatják, hogy minél jobb muzsikát játsszon, szerelemről és házasságról szólnak legtöbbször csúfondáros hangnemben. A duda területünkön a századfordulón és valószínűleg a megelőző száz­százötven évben a legnépszerűbb tánczeneszerszám volt. Parasztlakodal­maknak, disznótoros vagy névnapi mulatságoknak rendszeres résztve­vője volt a dudás, aki egyedül szolgáltatta a muzsikát, a dudát ugyanis sem másik dudával, sem más hangszerekkel nem lehetett jól összehan­golni. 1. Kodály: Százszorszép. 18. sz. 2. Gyöngyvirág. 66. sz. Molnárné Csizy Jolán gyűjtötte. 3. Bakos József II. 51. o. Czakó Ferenc gyűjtötte, fonóban énekelték. 4. Martos-kéméndi táncok. 79. o. Ág Tibor gyűjtötte. 5. Bakos József II. 40. o. Családi Ferenc gyűjtötte. 6. Magyar írás, 1936/5. 87. o. Manga János gyűjtötte. 7. Bakos József II. 41. o. Családi Ferenc gyűjtötte. 8. Gyöngyvirág. 68. sz. Molnárné Csizy Jolán gyűjtötte. 9. Bakos József II. 51. o. Czakó Ferenc gyűjtötte. Dallammal. 10. Gyöngyvirág. 67. sz. Molnárné Csizy Jolán gyűjtötte. 11. Bakos József II. 47—48. o.

Next

/
Oldalképek
Tartalom