Rozmaringkoszorú – Szlovákiai magyar tájak népköltészete

Jegyzetek

JEGYZETEK 599 lórban a verses epikát. E műfajt a múlt század dereka, az első magyar népballadák kiadása óta megkülönböztetett figyelem kíséri. Teljes joggal, mert a magyar népballadák legszebb darabjai érett, pompás költői alkotások. Nagyobb számú szöveg kiválogatását az tette lehetővé, hogy a gyűjtők viszonylag több figyelmet fordítottak lejegyzésükre, mint sok más műfajéra. Kodály Zoltán korai gyűjtései óta Nyitra környékét a magyar néprajztudomány jelesebb balladaőrző vidékként tartja számon. Összehasonlító vizsgálatát azonban ez ideig még senki sem végezte el. Válogatásunk igyekezett földrajzi szempontokat is érvényesíteni, lehetőleg minden tájegység balladáiból néhányat bemutatni. A túlsúly így is a Zoboraljára esik, Gömörből és tőle keletebbről jóval kevesebb szövegünk van, ami minden bizonnyal a gyűjtők mulasztása. A szövegek csoportosítását az eddig legteljesebb magyar gyűjtemény (Ortutay Gyula—Kriza Ildikó: Magyar népballadák, Bp., 1968.) beosztásához igazodva végeztük el. A régi stílusú népballadákból a klasszikus népballadákat viszonylag kevés, de igen értékes típus képviseli [1—9. sz.). Ezek virágzásának korát a XV—XVI. századra teszi a kutatás, de később is éltek a népköltészetben. Viszonylag nagy a száma a víg balladáknak és a románcoknak (10—21. sz.), amelyek az előző csoporttal azonos korszakból származnak. A vidám, olykor nevetséges hangulatú víg balladák mellett a románcok szomorú történetet mondanak el, de szereplőik nem ütköznek össze oly mértékben sem egymással, sem a társadalommal, mint a klasszikus balladákban. A balladás dalok, a régi stílus harmadik csoportja drámai konfliktus nélküli epikus alkotások (22—24. sz.). A XVIII. század végétől jelentkező új stílus egységes csoportja, a betyárballadáké (25—33. sz.) bőven van képviselve válogatásunkban. A XIX. századi Magyarország majd minden neves betyárja megtalálható hőseik között. Közeli rokonságban állnak a rövidebb és kevésbé epikus betyárdalokkal. A családi eseményekhez, gyilkosságokhoz, szerencsétlenségekhez fűződő balladáknak és balladás daloknak van a legkevesebb esztétikai értékük (34—44. sz.). Nagy hatással voltak kialakulásukra a ponyván terjedő népies hírversek, az istóriások művei. Többségük alig százéves múltra tekint vissza, csak itt-ott bukkannak fel bennük régies elemek. Az egyes balladákhoz néhány kivételtől eltekintve nem fűztünk magyarázó jegyzeteket, mert ezeket a fent említett legteljesebb magyar népballada-gyűjtemény tartalmazza. A típusmegnevezéseket is onnan vettük át. 1. Irodalmi Szemle, 1961. 72—73. o. Ag Tibor gyűjtötte. Dallammal. 2. Hét, 1965. febr. 7. Ag Tibor gyűjtötte. Dallammal. Az első három versszak az eddig csak Erdélyből származtatott balladatípus töredéke, a negyedik versszakban olvasható általánosabb formulával együtt azonban önállóan is megállja a helyét. 3. Manga János gyűjtötte. MTA Néprajzi Kutató Csoport Kézirattára. A Molnár Anna néven ismert típus megkopott változata. 4. Győzelmes Üt, 1974. jan. 18. Kolecsányi Veronika gyűjtötte.