Rozmaringkoszorú – Szlovákiai magyar tájak népköltészete

Balladák

518 BALLADÁK 42 PÁPAI ŰR HALÁLA Tisza-hajlatba vagyon egy szép csárda, Ezernyócszáz bé is borult már gyászba; Áldozó csitérteknek a napjára Történt meg a Pápai űr halála. Masiniszta vót legelső megölni; Pápai úr így kezdett reménkedni: „Jó barátim, hol lehet ilyet tenni, A jó embert ártatlanul megölni?" Pápai úr Fányi lánya feleli: „Jó emberek, hol lehet ilyet tenni, Jó emberek, hol lehet ilyet tenni, Az atyámat ártatlanul megölni?" „Csitt, te kutya, mert téged is megölünk, A véredbe arcodra lefektetünk!" De már akkor gyászba borult a szíve, Mert már akkor bokáig járt a vérbe. „Te meg, pajtás, fend késedet élesre, Hagy vegyem el Fányi nyakát eccerre; Hagy vegyem el, ne tráncéroljam össze, A doktornak baja ne legyen véle." Pápai úr felesíge meghallja, A két kézit a fejire kűcsulja: „Jaj, Istenem, sohasem hittem vóna, Hogy az uram így haljon meg valaha!" A kocsis is hazajött nagy hajnalba, Az ajtó is, az ablak is nyitva van; Az ajtó is, az ablak is nyitva van, Pápai úr a szobába halva van. A kocsis leszalad a majorba: „Keljen fel csak, nemzetes úr, nagy baj van; Keljen fel csak, nemzetes űr, nagy baj van, Pápai űr a szobába halva van."