Rozmaringkoszorú – Szlovákiai magyar tájak népköltészete

Balladák

512 BALLADÁK 36 KÜNN A PUSZTÁN (A kisasszony gulyája) Künn a pusztán az endrédi határba' Levelezik egy nagy hársfa bújába'. Furulyaszó hallatszik az aljából, Ébredezik a szép bárókisasszony. Nyitva van a bárólánynak ablaka, Kökényszemű szőke lány néz ki rajta, így sóhajt fel a bárólány magába': Mért nem lettem gulyáslegény babája? Csöndös este leszállt már a pusztára, Nem szól már a Bodony Bandi kolompja. Csak egyedül sírdogál a furulya, A kisasszony az ablakban hallgatja. Kinn a pusztán gulyásbojtár vagyok én, Ezer darab ökröt, lovat őrzök én, A kisasszony, ha kijön a pusztára, Mosolyogva néz a gulyásbujtárra. Szépen legel az uraság gulyája, A kisasszony maga sétál utána, Még messziről kiáltja a gulyásnak, Szívem, Bandi, terítsd meg a subádat. Hogy teríthetném le az én subámat, Hisz' behajtják legszebb falka gulyámat. Hisz Te azzal, szívem Bandi, ne gondolj, Kiváltja az édesanyám, ha mondom. Lányom, lányom, lányomnak nem mondalak, Ha én téged egy gulyással meglátlak! Nem bánom én, édesanyám, tagadj meg, De a szívem a gulyásért hasad meg. Búzakalász le sem hajtja a fejét. Már a madár mind kivájta a szemét, így sóhajt fel a bárólány: Istenem! Látod, anyám, mire visz a szerelem. Ipolybalog