Rozmaringkoszorú – Szlovákiai magyar tájak népköltészete

Mesék

MESÉK 331 16 TÜNDÉR ILONA ÉS ÄRGYILUS Volt egyszer egy király, és ennek volt három fia. Ennek a királynak volt egy almafája, amelyen aranyalmák termettek. Sőt olyan különös volt, hogy éjjel virágzott, s meg is ért az alma minden éjjel. így a király gazdagsága napról napra annyira szaporodott, hogy oly gazdag király nem volt az egész világon. Egyszer azonban a király szokása szerint kiment sétálgatni korán reggel gyönyörűséges kertjébe, s nagy meglepetésére az aranyalmáknak a hűlt helyöket lelte csak. így történt ez más-, harmad- és negyednapra is. Ekkor a király összehívta az egész udvart, elmondta a történteket, s kihirdeté, hogy ha oly ember találtatik, aki az aranyalmákat megőrzi, fele vagyonát megkapja. A leghívebb őröknek sem kellett egyéb, odaállítottak az almafához, azonban hiába volt minden, mert éjféltájban mély álom ereszkedett reájok, és alig múlt el egy negyedóra, mire fölébredtek, s íme, az aranyalmák eltűntek. Egyszer aztán a tanácskozásban felszólalt a három herceg, és megjelentették, hogy ők meg fogják őrizni az aranyalmát. Legelőször is a legidősebb ment őrködni. Vele is ugyanaz történt, mi a többivel. A középső sem járt jobban. Végre a legkisebb vállalkozott reá. Legelőször is tabakkal jól megtömött aranyszelencét dugott a zsebébe, aztán ment az almafa alá leülni. A holdvilág kellemesen világított Árgyilus szép arcára, most érezte, hogy az álom össze akarja a szemét húzni, azonnal egyet szippantott, szemét jól megdörzsölvén, nagyot prüsszentett. Másodszor is nagyot szippantott a tabakból, még egyszer megdörzsölvén a szemét, így állt néhány percig, egyszer halk suttogást hallott, föltekintett, feje fölött tizenkét hollót látott repülni, kik egyenest az almafához tartanak, a tizenharmadik, mint vezér, előrerepült. Árgyilus megkapja a tizenharmadik hollónak a lábát, s így szólt: — Itt vagy, tolvaj! Rátekint, látja, hogy karja közt gyönyörű szép leány fekszik, arany fürtjei eltakarják alabástromfehér vállát. Egész meg volt lepve. — Ki vagy te, szép tolvaj? Én többé soha el nem eresztelek, maradj nálam! — Én Tündérszép Ilona vagyok, ezek pedig — a tizenkét hollóra mutatván — játszótársnőim. Mulatságból minden este