Rozmaringkoszorú – Szlovákiai magyar tájak népköltészete

Mesék

MESÉK 327 miben sem látott hiányt, csak azon sopánkodott, bogy az Isten bármilyen eleven állatot láttatna már vele. Miután egy kicsit megszokott volna, s magányosságát dalolgatással valamennyire felvidámította, egy este vacsora előtt azt látja, hogy két személyre van terítve. Erre eleinte igen megijedt, de végre azt gondolta magában, hogy nem bánja, bárki jön is, csak jöjjön valami élő. Végre, midőn a vacsora ott termett az asztalon, egy rút zöld disznó jelent meg, s melléje ült, vele kezdett enni. Végre megszokta a leány a zöld disznót, nem irtózott tőle. De az mihelyt megvacsorált vagy megebédelt, mindjárt eltűnt, és soha egy szót se szólott hozzá. Azon gondolkozott egyszer a leány, hogy igen szeretné szülőit meglátogatni, mert már másfél éve nem látta őket. Másnap egy cédulára azt találta írva: „Nem szabad hazamenned, mert rólam megfelejtkeznél." A leány megesküdött, hogy sosem felejtkezik meg róla. Adott tehát a zöld disznó egy gyűrűt és egy tükröt az útra. A gyűrűt meghagyta neki, hogy mindig az ujján hordozza, és senkinek oda ne adja, mert ha az ujjáról leveszi, azonnal megfelejtkezik róla. Ha pedig a tükörbe belenéz, meg fogja őt látni, hogy mit csinál, hogy folynak dolgai. Amint felkészült, ismét az udvaron várta a hatlovas hintó, felült azonnal és elindult. Hazaérkezvén, szülei és testvérei alig ismerték meg, s már régen holtnak tartották. Elbeszélte ezután történetét, megmutatta a gyűrűt és a tükröt. Testvéreinek nagyon megtetszett a gyűrű, kérték tőle pár napra, de ő sehogy sem akarta odaadni nekik. Testvérei azután éjjel elvették tőle, s ujjukon hordták, s ekként egészen megfeledkezett az állatról. így folytak hetek hetek után. Végre megjelent neki álmában összeroncsolt testtel az állat, segedelmet kért tőle. Mihelyst felébredt, azonnal elvette testvéreitől a gyűrűt, tükröt. Belenézett a tükörbe, s meglátta az ő kedves állatját szétnyarádva saját vérében fetrengeni. Azonnal megérkezett a hatlovas kocsi, felült, és sehol sem álltak meg, csak a kastélynál. Leszállt a kocsiról, bejárta mind a huszonnégy sor szobát, de sehol sem találta őt; végre a kriptályba ment, ott találta szétzúzva, elnyaradva. Ráborult, sírt, addig nem is ment el tőle, míg éjjel tizenkét órakor a föld megrázkódott, s a zöld disznóból szép herceg úrfi támadt. Attól a pillanattól fogva az egész udvar tele volt állatokkal és cselédekkel, s az elátkozott herceg úrfi megszabadításáért hálául szabadítóját kérte meg feleségül.