Rozmaringkoszorú – Szlovákiai magyar tájak népköltészete

Mesék

MESÉK 301 De a király nem tudott neki vizet adni, és a lány meghalt." Ekkor már a királyné tudta, hogy ő az a lány, akit a vízbe taszított. Közbeszólt, hogy hagyja abba, mert ők már tudják ezt a mesét. De a király azt mondta, hogy csak folytassa. A lány el is mondta, amint volt, és így szólt: „Ha nem hiszik, hát itt vagyok én." Ekkor a király odafordult a feleségéhez, és megkérdezte tőle, hogy: „Mit érdemel az, aki nem egy lelket, hanem kettőt akart elölni?" A királyné azt hitte, hogy a lánynak szólt az ítélet, és azt mondta, hogy kössék egy szilaj csikó farkára, és úgy hurcoltassák meg a városon, aztán vágják négyfelé, és szegezzék ki a város négy sarkára. „No, akkor te leszel az" — mondta a király. Azzal elfogatta őt a katonáival. Ki is vallotta, hogy ki ő, aztán a király ki is végeztette, úgy, ahogy ő mondta. A másik lányt meg elvette feleségül, és boldogan éltek, míg meg nem haltak. Itt a vége, dugjuk a vízbe! Tardoskedd HAMUPIPÖKELEÄNY Hol volt, hol nem volt, volt eccer egy szegény ember. De az olyan szegény volt, mint a templom egere, csak úgy élt egyik napról a másikra a jányával, mert a felesége már azelőtt régen meghalt. Ez a szegény ember kenyeret akart sütni egyszer. Be is fűtötte már a kemencét, de nem volt szénvonó lapátja, amivel a zsarátnokot kihúzta volna a kemencéből. Átküldte a lányát a szomszédba, hogy kérjen kölcsön egyet. A szomszédjában egy özvegyasszony lakott, annak is volt egy csúnya szeplős lánya, aki nem kellett az ördögnek se. Azt mondja ez az özvegyasszony a lánynak. — Mondd meg apádnak, vegyék el engem feleségül, majd lesz szénvonó lapátja! — Azért csak odaadta a szénvonó lapátot. Kidagasztja a szegény ember a tésztát, de megint nem volt szakajtója, akibe a kenyeret beleszakajtotta volna. Megint csak átküldi a lányát a szomszédba, hogy kérjen kölcsön egy szakajtót. Adott is az asszony, de azt mondta a lánynak: — Mondd meg apádnak, vegyék el engem feleségül, majd lesz szakajtója!