Rozmaringkoszorú – Szlovákiai magyar tájak népköltészete
Néprajzi tájak, néprajzi csoportok
lö iNtrKrVJ£,i — ľiDri\rtjij[ OJut unj.ui\ település barkó, nein lehet tudni, mert ez a inév is, akár a palóc, eredetileg gúnyos értelmű volt, nem vállalták az ott lakók. A barkónak mondott római katolikus magyarok hagyományaikat tekintve mégis különböznek a gömöri református falvak népétől. A név magyarázatát nem ismerjük, csaik a múlt század elején bukkan föl az írásos forrásokban. Gömör szinte teljesen szabályos földrajzi egység. A történelmi Magyarországon sóik évszázadiig vármegye volt, s a közigazgatási összetartozás a lakosság táji-népi-kulturális hasonlóságát fejlesztette ki. Az északii, magasabb hegyvidékeik népe szlovák, a déli lankás nészeké inkább magyar. A medence dombságát a Rima és a Sajó között futó folyócskák és patakok, a Balog-patak, a Turóc, a Murány, a Csetaek-patak teszi változatossá. (Csupán északi részén a Garam forrásvidéke nem tartozik bele ebbe az egységes tájba, és nem is kapcsolódik szervesen a történetileg kialakult Gömörliöz.) Valóságos kis ország a medencét kitöltő Gömör. Találkozunk is a szépirodalomban a romantikus hangulatú, de mindenképpen a táj önállóságát hangsúlyozó Gömörország névvel. Az északi részen elterülő Érchegység hosszú századok óta híres vasércéről és nemes ásványairól. A patakok felső folyása mellett apró bánya- és vaseszközkészítő helységek fejlődtek ki, amelyek közül a legnevezetesebbek: Nagyrőce, Jolsva, Csetnek, Dobsina. Külön táji egységet képeznek a Sajó völgyében a nagy múltú bányaváros, Rozsnyó és a hozzá tartozó Csermosnya-völgyi magyar falvak, amelyek közül Krasznahorkaváralja a legismertebb. Egészein más jellegű táji központok az egykori Kishontban Rimaszombat illetőleg Tornaija. Mindkét mezőváros fejlődését elsősorban az határozta meg, hogy hegyvidék és dombság találkozásánál fekvő vásároshelyek. A természeti és földrajzi adottságok századoikon át erőteljesen befolyásolták Gömör népének életét. A vasbányák környékén jó minőségű vasas agyag található, amelyből a régi, szabad tűzön főzéshez nélkülözhetetlen tűzálló edények (készültek. Számos szlovák és magyair falu lakossága foglalkozott fazekassággal, például Mellléte, Gice (itt pipagyártás is folyt), Deiresk, Lice, Osgyán. Kiváló minőségű termékeikkel messze földre eljutottak. Tavasszal és nyáron inkább az Alföldre, ősszel a hegyvidékekre szállították a cserépedényeket. Ök látták el a történelmi Magyarország északkeleti részét, elsősorban a Tiszántúlt és az onnan északra eső vidékeket tűzálló edénnyel. Délen eljutattak Nagyváradig és Szegedig, keleten Nagyibányáig, Munkácsig, de olykor imég Bukovinába is, északon pedig Galícia határvidékéig szekereztek. Nyugat felé Losoncon túl viszonylag ritkán mentek, ezek a vidékek ugyanis más fazekasközpontok vonzáskörébe tartoztak. \
