Rozmaringkoszorú – Szlovákiai magyar tájak népköltészete

A lakodalom költészete

A LAKODALOM KÖLTÉSZETE 175 Mert az a bor Kányán elfogy, De jó volna néha egy korty Kánya menyegzőbe. Simon Péter a korsót várja, Ritkán kerül, a fejit rázza; Jakab elől hát elkapja, Szomjas torkára felhajtja Kánya menyegzőbe. Most nagy vigasságot tevének, Mindnyájan szép táncot kezdének, Ügy kiforgatták Magdolnát, Mind lerúgta patkóját Kánya menyegzőbe. Berencs 39 BORKÖSZÖN

TÖ Tudom, hogy örülnek, akik engem látnak, Több a becsületem, mint kétszáz barátnak. Nem csuda, mikor csak én hordok mindent be, Én nézem meg, van-e a pintes üvegbe. Ha nincsen, majd hozok, a pince közel van, Van még kilenc icce tízakós hordóban. Ne panaszkodhasson senki, azt akarom, Az egyik lábam már kint van az udvaron. Noé apánknak is ettől jött meg a kedve, Örömében ugrált, táncolt, mint a kecske. Mink se legyünk búsak és elkeseredve: Igyunk! Most töltöttem jó bort az üvegbe. Egy szó mondásom: Dicsértessék a Jézus! Kisbény