Kerekes György: Polgári társadalmunk a 17. században. Schirmer János 1625-1674 kassai kereskedő üzleti könyve alapján (Kassa. Wiko, 1940)

Árúbeszerzés - Beszerző források - Boroszlói, morva, török és görög kereskedők

Végül többízben említést tesz Ehrenreich Györgyről is, kinek adott 3 frt 60 dénárt, amikor Bécsbe ment. Valószínű­leg ez is bécsi lehetett. Boroszlói, morva, török és görög kereskedők. Amint már említettük, Schirmer uram bevásárlásait na­gyon hiányosan jegyzi föl, jóformán csak odafirkálja. Lehet, hogy ezek számára külön árú- vagy raktárkönyve volt. Lehet, hogy a vásárokon szerezte be árúit, nem is volt alkalma a pontos följegyzésekre, amelyeket hazaérkezve utólag, emlé­kezetből írogatott föl. Föltehetjük azt is, hogy mivel készpénz ellenében vásárolt, nem tartotta szükségesnek följegyezni. Tekintve azonban üzleti könyvének szinte pedáns, minden aprólékosságra kiterjedő vezetését, alig tudjuk megmagya­rázni az itt tapasztalható elnagyolást. Beszerzőforrásait tekintve a bécsin kívül s közvetítésével 5 külföldit állapíthatunk meg: morvaországit, törököt, görö­göt, olaszt és boroszlóit. Lehet azonban, hogy még más or­szági kereskedőktől is vásárolt, mert hiszen a régi kereske­delem technikája, az akkori forgalmi eszközök és árúszállítás, (szekerezés) nehézkessége miatt az volt, hogy a különféle or­szágok árúját nem maguk az odavaló, tehát a német-, olasz-, török- és morva kereskedők hozták be, hanem a közbeeső gócpontokon, árúmegállító helyeken, vagy vásárokon le­rakva és átadva, más nemzetek közvetítésével juttatták el hozzánk. Ha Schirmer többektől vásárolt is, e hézagosan oda­vetett följegyzések csak öt ország kereskedőiről szólnak. Legrövidebb a följegyzés s csak egyszeri a morvaorszá­giról, amelyet magyarul író segédje csak ily kurtán ír be: Melczernek, az morvainak adott az uram készpénzt 10 frt 8 dénárt. Mégis még adtam készpénzt 7 frt 20 dénárt. A török árúsról való feljegyzés is alig pár soros: Tö­röktől itt (tehát Kassán) vettem 14 lat spanyolviaszt frt 1 den. 8 3 nagy tükröt á 80 és 1 f 50 (nagyon pontatlan számítás frt 2 den. 40 nagy tükröt aranyozott frt 1 den. 75 4 réz gyertyatartó frt 2 den. 50 13 vas spener (feszítő vas, balta) frt 3 den. — Amint látható, csak kevéssé török cikkek ezek, holott e kereskedők konkurrenciájuktól félve igyekeztek őket tisztán speciális keleti és levantei árúkra, selyemre, fűszerekre, csemegékre szorítani. Éppen úgy mint a már ezidőben ide beszivárgó u. n. görögöket is, akik alatt általában a balkáni 188

Next

/
Oldalképek
Tartalom