Kerekes György: Polgári társadalmunk a 17. században. Schirmer János 1625-1674 kassai kereskedő üzleti könyve alapján (Kassa. Wiko, 1940)

A XVII. századbeli Kassa és lakói - Kassa mint vár, a polgárok és céhek a bástyákon - A városok hadi felkészültsége, harc az oligarchák ellen

tói hadicélokra pénzt is. De a Habsburgok már — épen Kassa hadi jelentőségének felismeréséül — a XVII. század harmadik felében (1670) zsoldosaikat helyezik a városba s 9 végvárat rendelnek fennhatóságuk alá. E császári generálisok csakhamar magukhoz ragadták a város feletti katonai uralmat. Sőt a szepesi kamarával összefogva megtörik a város önkormányzatát is s erőteljes fejlődését megakasztják. Kezdetben, a középkor folyamán tisztán csak a polgárok védték a várost. A mesterek és a segédek fölött időnként szemlét tartottak, megállapították hadialkalmatosságukat s beosztották őket különféle városvédelmi teendőkre. Megválasztották a strázsamestereket, akik az őrségekre ügyeltek, továbbá a fegyverházi őröket, akik a város fegyvertárának viselték gondját. A város négy része külön-külön kapitányt kapott, a fertályos kapitányokat. Külön hadicsoport volt a lovasság, melyet a lovasok kapitánya vezetett. A célba lövést a lövészegyletben gyakorolták, ennek rendezői a tárgymesterek voltak. Az összes lakosokat, ahogy házaikkal és lakóikkal következtek, tizedekre osztották, akik katonailag a kiválasztott tizedes vezetése alatt állottak. Amint ez a lakosság és a városi tisztségeket viselők teljes névsorában látható. Mindez mutatja, hogy — amint már mondottuk is — a város lakossága hadiszempontból valóságos milicia, néphadsereg volt. De a Habsburgok óta a hivatásos katonaság előtt e szervezet mindinkább háttérbe szorúlt, helyét a császári seregek őrsége, praesidiuma foglalta el s a vezetést a város védelmében egyre inkább magához ragadta. Támadás esetén ugyan a császári városparancsnokok gyakran felkérik a céheket is a város védelmezésére, de nem egyszer el is tiltják, mert félnek, nehogy a várost ostromló nemzeti fökelőkhöz csatlakozva, a várost neki átadják. Schirmer élete épen ezen átmeneti időre esik. Mikor pedig az ágyuk anynyira tökéletesedtek, hogy a legerősebb várakat és városfalakat rommá lőtték, a hadászat pedig haditudománnyá fejlődött, a városok, mint véderőművek és a polgárok, mint várvédők teljesen elvesztették jelentőségüket. Ehhez járult még, hogy a szűk falak a város terjeszkedését és épitkezését is gátolták. A polgárok mozgásának mindenesetre nagy akadálya volt, hogy csak két kapun s valóságos ellenőrzés alatt járhattak ki-be. Kérelmükre 1783-ban II. József a Forgács-kaput nyittatta meg nyugatra, a régi Forgács, ma Szatmáry György-utca végén a glaszé felé. 1805-ben pedig keletre a Malom, ma Kossuth Lajos-utca végén az ú. n. Csonka-bástya mellett lévő kőfalon, a középső malom felé, a negyedik kapukijárat megnyitását engedélyezte a magyar udv. kancellária. De nemsokára, a XVIII. század első tizede37