Kerekes György: Polgári társadalmunk a 17. században. Schirmer János 1625-1674 kassai kereskedő üzleti könyve alapján (Kassa. Wiko, 1940)

A XVII. századbeli Kassa és lakói - Kassa város kormányzása és magisztrátusa 1650-ben - Fekete és fehér község, tanács és bíróo , népszóló

továbbá a vásártartás nagy előnyeihez, azaz a bevásárlás és eladás gazdag alkalmaihoz. Ha áruit és készítményeit a belföldre, vagy a határon túlra vitte, semmit, vagy fél vámot és harmincadot fizetett. Kizárólag csak kassaiak készítettek barchetet és fehéríthettek vásznat (még 1—2 várossal, pl. Bártfával). Kassán csak városi polgár mérhetett, adhatott, vehetett bort, csak polgár szerezhetett házat, ingatlant, adhatott el zabot-szénát. Fekete és fehér község, tanács és bíró, népszószóló. Eleinte minden polgár közvetlenül maga vett részt a községi ügyek intézésében. Mindnyájan együtt tanácskoztak közösségi, városi községi ügyeikről. E mindnyájuk gyülekezetét fekete községnek nevezték. Midőn azonban a város lakossága megszaporodott, ilyen nagy szerv nehezen működött volna, ezért maguk helyett megbízottakat választottak. De az egész községet illető fontosabb dolgokban ezután is minden polgárt összehívtak tanácskozásra és döntésre. A fekete község által választottak voltak az electa communitás, röviden kommunitás, választott község, vagy fehér község. Ez 100 emberből állott, ezért tagjait centum vireknek (száz férfiú gyülekezetének) is hívták. De hogy nem mindig voltak százan, az itt következő névsor mutatja, ahol csak 64 nevet látunk. Ezek 6 asztalnál ültek pontosan megállapított sorrendben, úgy, hogy a távolabbi asztaloktól kerültek előbbre. Elnökük a népszószóló, fürmender (Vormund), latinul tribunus plebis, röviden tribun volt. Az egész közigazgatásnak, köztük az annyira fontos gazdasági ügyeknek ő volt az ellenőre, de egyszersmind védő, oltalmazó és szószóló, mint a rómaiaknál a néptribun. E közös fürmender mellett minden asztalnak megvolt a külön szószólója, vagyis az asztalnak a képviselője. A száztagú tanács választotta a közigazgatás végrehajtó szerveit: a szűkebbkörű tanácsot és a bírót. E tanács 12 tagból állott, akiket szenátoroknak, konzuloknak, esküdteknek neveztek, üléseit hajnali 4 vagy 5 órakor kezdte és az eléje kerülő ügyeket az előírt sorrendben tárgyalta. Elsőnek az egyházak, majd az özvegyek, árvák, a szegények és bélpoklosok kerültek sorra. Ezután következtek a város közügyei, majd a közönség ügyei. Gyakorolta a város a bíráskodás jogát is. A polgár felett csak a saját városi bírósága ítélkezhetett. Fellebbezni a tárnokmesterhez, az országos kincstartóhoz lehetett, mert a városok mint királyi jövedelmi források (peculium regium, a királyi tulajdon) főhatósága a tárnokmester volt. Pallosjogánál fogva a város halálos ítéletet is 16